„Mindenki reménykedik abban, hogy be lesz pótolva az erőpróba, de konkrét fejlemények egyelőre nincsenek ezzel kapcsolatban. A gyerekeket nem most kell megtanítani vívni, szerintem hat-nyolc hét alatt fel tudunk készülni rá. Ebből kiindulva, ha augusztusban elkezdünk keményen dolgozni, akkor viszonylag hamar elérhetjük a kívánt formát” − fejti ki véleményét a kadét fiú kardvívó-válogatott vezetőedzője, Ravasz Etele az elhalasztott utánpótlás-világbajnokság esetleges őszi megrendezéséről.
Vívás
Párbajtőrvívás: Muhari Eszter a teniszlabdát is megcélozza
A Magyar Vívó Szövetség új kezdeményezést indított „Sportágunk a karanténban” címmel, amelyben a legsikeresebb hazai vívók mutatják be a szervezet fotósának, Kovács Mártonnak a mindennapjaikat. A sorozat harmadik részében az ötszörös utánpótlás Európa-bajnok, kadétvilágbajnok párbajtőröző, a 17 éves Muhari Eszter a főszereplő.
Kardvívás: Szűcs Lucáék megbeszélték, magyar döntő lesz az up−vb-n
„Az Eb-n tavaly is rosszul szerepeltem egyéniben, a vb-re azonban összeszedtem magamat, és megnyertem. Abban bíztam, hogy az idén is hasonló forgatókönyvet írhatok. Ősszel elvileg megrendezik versenyt, gőzerővel készülök rá: sokat erősítek és futok a Margitszigeten” − mondta a honlapunknak adott interjúban a BVSC-Zugló kadétvilágbajnok kardvívója, a 17 éves Szűcs Luca.
Vívás: Meg szeretném mutatni, hogy nem csak csapatban tudok jól teljesíteni – Keszei Kíra
„Jókor jött, mivel egyéniben nem voltam olyan állapotban, amilyenben szerettem volna lenni. Így jobban fel tudok készülni. Az biztos, hogy meg szeretném mutatni, hogy nem csak csapatban tudok jól teljesíteni” – mondta a 16 éves kardvívó, Keszei Kíra az utánpótlás-világbajnokság elhalasztásáról a róla készült portréban.
A mi kis falunk: Gombola András Halásztelken emelte magasba a tőrt
Bár a magyar sport – benne az utánpótlás – létesítményhelyzete sokat javult az utóbbi időben, a jövő ígéretei nem mindenütt készülhetnek pompázó pályákon és csillogó csarnokokban. A mi kis falunk elnevezésű sorozatunkban kistelepülések olyan nevelőműhelyeit mutatjuk be, amelyek sikert sikerre halmoznak, vagy éppen csak körülményeikhez képest érnek el elismerésre méltó eredményeket. E heti főszereplőink a halásztelki tőrvívók.
Edzősors: a mesterek is felemásan viselik a kényszerpihenőt
Rengeteg sportoló nyilatkozott már arról, hogyan vészeli át a koronavírus-járvány okozta karanténidőszakot; de mi van az edzőkkel? Az ifjúsági fiú cselgáncsválogatott vezetőedzőjével, Bíró Norberttel, a BVSC-Zugló kardvívóedzőjével, Bódy Benjaminnal, valamint az U18-as fiú kosárválogatott mesterével, Pethő Ákossal beszélgettünk: szóba került az is, anyagilag hogyan érintik a szakembereket az edzésmentes hetek.
Vívás: nem gondolom, hogy az ellenfeleim jobban fejlődnének − Ondrik Konrád
A poreci utánpótlás Európa-bajnokságon bravúrbronzot szerző kardvívóval, Ondrik Konráddal beszélgettünk a kontinenstornán történtekről, a koronavírus-járvány miatt kialakult helyzetről és az elhalasztott korosztályos világbajnokságról.
Koronavírus: több fiatalnak is kedvezhet az olimpia elhalasztása
A tokiói olimpia egyéves elhalasztása után több utánpótláskorú sportolónak is megmaradtak, avagy megnőttek az esélyei az ötkarikás játékokon való részvételre.
A kardvívó Noseda Szabolcs magasabb sebességi fokozatra kapcsolt
„Még a mozgásomat is megváltoztattam: felvettem a nemzetközi trendeket, tartom a lépést a vívókultúra fejlődésével. Különböző akciókat figyelhettem meg, és sajátíthattam el azokat. Lehetőségem nyílt arra, hogy a felnőttválogatottal együtt edzzek, így küzdhettem többek között Szilágyi Áronnal és Gémesi Csanáddal is. Ennek köszönhetően magasabb sebességi fokozatra kapcsoltam. Persze szükség volt arra is, hogy sokkal alázatosabban, céltudatosabban és keményebben készüljek” − meséli a junior kardvívó-válogatottat Eb-aranyéremig vezető, 19 éves Noseda Szabolcs, hogyan szerezte meg sok esztendő után a válogatottságot ebben az évadban.
Csampa Zsolt szerint a vívók fegyelmezettek, lélekben erősek
„Ha csak egy dolgot javasolhatnék most mindenkinek, az lenne, hogy vigyázzunk egymásra és a szeretteinkre” − mondta honlapunknak a Magyar Vívó Szövetség elnöke, Csampa Zsolt.