UtánpótlásSport
2026. szeptember 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

Vívás: nem született magyar érem a poreci korosztályos Eb kadétversenyének zárónapján

Nem sikerült jól a magyar csapatoknak a poreci utánpótlás vívó Európa-bajnokság kadétversenyének zárónapja: a leány párbajtőrvívók a hetedik, a leány tőrözők a kilencedik, a fiú kardozók pedig a tizenötödik helyen végeztek. Helyszíni jelentésünkben a felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Udvarhelyi Gábor értékeli a legutóbbi öt nap eseményeit.

Érzelmi hullámvasút szállította a kadét Eb-aranyig a leány kardvívócsapatot Porecben

„A magyar szurkolók elképesztőek voltak, de még őket is ki tudtam zárni, csak a feladatomra koncentráltam. Arra, hogy meg kell nyernünk, hiszen két nappal korábban megfogadtuk, hogy megcsináljuk. A célt végül elértük, és hihetetlen pillanatokat élhettünk át együtt” – emlékezett vissza a leány kadét kardcsapat tagjaként kedden Európa-bajnoki címet szerzett Battai Sugár a győztes pillanatokra. Helyszíni jelentésünk Porecből.

Európa-bajnok a kadét leány kardcsapat Porecben

A Battai Sugár, Fenyősi Zita, Keszei Kíra, Pápai Zoé összeállítású kadét kardcsapat aranyérmet nyert a vívók poreci utánpótlás Európa-bajnokságán, miután 45:41-re legyőzte az orosz válogatottat az aranycsatában. Helyszíni jelentésünk Horvátországból.

A kardvívó Ondrik Konrád bronzérmes lett a poreci Eb kadétviadalán

A kardvívó Ondrik Konrád bravúrokat bemutatva jutott el egészen a poreci utánpótlás Európa-bajnokság kadétversenyének elődöntőjéig, amelyben alulmaradt a német Colin Heathcockkal szemben. Szomorkodásra ugyanakkor nincs oka, hiszen Eb-bronzot ünnepelhetett a Zatika Sportcentrumban. Helyszíni jelentésünk Horvátországból.

A tőrvívó Szemes Gergő kadét Európa-bajnok Porecben

Hiába volt négyből három orosz az elődöntőben, a tőrvívó Szemes Gergőt nem lehetett megállítani vasárnap a poreci utánpótlás Európa-bajnokság kadétversenyében − Szabó István tanítványa aranyérmet ünnepelhetett! Helyszíni jelentésünk Horvátországból.

Csalódást keltő nyitónap az utánpótlás vívó Eb-n

Nagy meglepetésre egy magyar sem jutott a nyolcaddöntőnél tovább a poreci utánpótlás vívó Európa-bajnokság nyitányán, amelyen a kadét fiú párbajtőrözők és leány kardozók léptek pástra. Az utóbbi szakág vezetőedzője, Gulácsi Ferenc így fogalmazott a verseny után: „Óriási csalódás volt ez a nap, erre senki nem számított − amitől tartottam, beigazolódott; Battai Sugár elizgulta az asszót..." Helyszíni jelentésünk Porecből.