Vívás
Szerdán kezdődik az U23-as vívó Európa-bajnokság
Szerdától vasárnapig tart a vívók plovdivi U23-as Európa-bajnoksága, amelyen a magyar válogatott nem az elsőszámú keretével vesz részt, ugyanakkor – valószínűleg – a mezőny sem lesz túl acélos.
Pusztai Liza bronzérmet szerzett a felnőtt kardvívók moszkvai Grand Prix-versenyén
Pusztai Liza bronzéremmel térhet haza a moszkvai felnőtt Grand Prix-ról, miután nagyon magabiztosan menetelt egészen az elődöntőig. A BVSC-Zugló sportolóját egyedül a kínai Yaqri Shao tudta megállítani a négy között.
Párbajtőr: Koch Máté „varázsütésre” megindulva győzte le a felnőttvilágranglista-vezetőt
„Elsőéves juniorként, a heidenheimi világkupa-verseny elődöntőjében kaptam ki tőle, tehát vissza akartam vágni. Tizenegy-ötre vezetett, a közönség és a bírók is ellenem voltak. Semmire nem gondoltam, csak arra, hogy ne megalázó vereséget szenvedjek… Aztán, szinte varázsütésre már tizennégy-tizennégyet mutatott az eredményjelző, amikor az utolsó tust is be tudtam vinni” − meséli a Koch Máté, miután legyőzte a párizsi vk-versenyen a világranglista-vezető francia Yannick Borelt. A 19 éves párbajtőröző végül harmadik helyen zárt, ezzel élre ugrott a magyar ranglistán, így biztosan ott lehet a budapesti felnőtt-világbajnokságon.
Vívás: Koch Máté (19) bronzérmet nyert a férfi párbajtőrözők párizsi vk-versenyén
Nemzetközi klasszisokat felülmúlva bronzérmet szerzett a szezon talán legerősebb felnőtt világkupa-versenyén Koch Máté. A Vasas 19 éves párbajtőrvívója szereplésével az élre állt a magyar ranglistán, és ezzel kiharcolta a csapattagságot a Eb-re és a hazai rendezésű világbajnokságra.
A felnőtt párbajtőr-válogatottból csak Muhari Eszter jutott tovább a 64-es táblára a dubaji világkupa-versenyen
A 16 éves Muhari Eszter egyedüli magyarként jutott főtáblára a felnőtt párbajtőrözők olimpiai kvalifikációs-sorozatának dubaji világkupa-versenyén azután, hogy a csoportban a hat asszójából ötöt megnyert.
Még időben beérnek a fiú kardvívók – véli a zuglói Bódy István
Annak apropóján beszélgettünk a BVSC-Zugló mesteredzőjével, Bódy Istvánnal a magyar fiú kardvívó-utánpótlás helyzetéről, hogy a serdülő tanítványai nemrégiben a négyből három számot megnyertek a korosztályos országos bajnokságon.
Rabb Krisztián előbb lett ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó egyéniben, mint magyar bajnok
„A legnagyobb szerencsém az, hogy olyan edzőm van, mint Somlai Béla, aki technikailag olyan dolgokat tanít, amilyeneket talán senki más. Azt mondják, dinamikus, gyors vagyok és a testalkatom is alkalmas a vívásra. Balkezesként pedig van némi előnyöm is, amely nagyon kemény edzéssel párosulva később is meghozhatja a gyümölcsét” − vélekedik sikerének titkáról a 17 éves ifjúsági olimpiai bajnok kardvívó, Rabb Krisztián.
Négyből három aranyat nyertek a BVSC-Zugló kardvívói a serdülő országos bajnokságon
A BVSC-Zugló vívószakosztálya uralta a Kovács Pál Vívócsarnokban rendezett serdülő fiú és leány kard országos bajnokságot, hiszen versenyzői a négy aranyéremből hármat is begyűjtöttek.
A budapesti fiatalok domináltak a serdülő tőrvívóbajnokságon
Szerény indulói létszám mellett többnyire a fővárosi versenyzők örülhettek a serdülő tőrözők magyar bajnokságán. A Törekvés fiatalja, Kalocsai Luca duplázott. Az egyetlen vidéki siker a szigetszentmiklósi Bagdány Albert nevéhez fűződik.