UtánpótlásSport
2026. április 28.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

Három országban három fegyvernemnek tartottak junior-világkupa-versenyt szombaton – tizennyolc magyar induló közül egynek, Koós Grétának jött össze a nyolcasdöntő.

A náthával is megvívott

Szemes Gergő nagyszerű évet zárt. Az FTC tőrözője csupán 15 évesen magyar bajnoki döntőt vívhatott a felnőttek között, majd jött az információ: saját korosztályában a világranglista első helyezettjeként töltheti az ünnepeket.

A legboldogabb harmadik

Czékmán Luca harmadik lett a kadétok európai körversenyének poznani állomásán. A szegedi sportoló ezzel pályafutása eddigi legnagyobb sikerét érte el. Kiss Tibor és Marinki Ákos tanítványával az eredményeiről és a terveiről beszélgettünk.

Nagy pillanatok világszerte

Arany, ezüst és bronz is jutott utánpótláskorú vívóinknak a péntek-szombati nemzetközi versenyeken – nem egy magyar fiatal pedig a felnőttek között remekelt. A legnagyobb bravúr alighanem Nagy Dávidé: a Vasas párbajtőrözője a németországi világkupa-versenyen egyéniben nyolcadik, a felnőttválogatott tagjaként pedig második lett.

Pihenni? Majd a címvédés után!

Bár év végére összesűrűsödtek a feladatok, a junior világbajnok Andrásfi Tibor remek választ adott a kihívásokra: két értékes, dobogós helyezéssel, no meg a junior magyar ranglista második helyével zárta a 2018-as esztendőt. A párbajtőrvívó az új évben sem adná alább: legfőbb célja a csapatvilágbajnoki cím megvédése.

Tőrbe „csalogatva"

Hajas Nóra döntős helyezéssel kezdte az évet. A Törekvés vívója az udinei junior világkupa-versenyen a 7. helyen zárt, ezzel a legjobb lett a versenyen indult magyarok közül, és megszilárdította helyét a magyar ranglista élmezőnyében is. Mindezt egy rejtélyes sérülés árnyékában...

Három helyezés Udinéből

Büki Lili és Turcsák Bianka a párbajtőrözők, Hajas Nóra a tőrözők között jutott a legjobb nyolc közé Udinében, a junior világkupa-sorozat olaszországi állomásán.

Liza, a címvédő

Az őszi eredményeket látva szép reményekkel vágott neki a 41 fős junior magyar kardcsapat a budapesti világkupaversenynek. A legjobb harminckettő közé végül mind a leányoknál, mind a fiúknál két-két magyar jutott el, a következő körbe pedig már csak egyedül Pusztai Liza. Ő viszont címvédőként ezúttal sem adta alább az aranyéremnél.

„Minden elismerést megérdemelnek”

„A léc rendkívül magasan, az utánpótlás pedig láthatóan jó kezekben van a vívásban” – állítja a felnőtt szövetségi kapitány. Udvarhelyi Gábor úgy látja, remek évet zártak a magyarok, 2019-ben pedig a hazai rendezésű felnőtt-vb újabb lökést adhat majd a sportágnak.

Cél Budapesten is a dobogó

Felnőtt magyar bajnoki bronzéremmel zárta a 2018-as esztendőt és egy újabb dobogós helyezéssel kezdené 2019-et a junior világkupa-sorozat budapesti állomásán. Bérczy Dorottya a korosztályos magyar ranglista első helyéről vághatott neki az új évnek, és ha nem is ez a legfőbb célja, az élen is maradna.