Az újvidéki Európa-bajnokságot követően a kínai felnőtt világbajnokságon is pástra lép két ifjú tőrözőnk, Mészáros Tamás és Frűhauf Benjámin. Az utánpótláskort éppen csak maguk mögött hagyó, 20 esztendős fiatalokkal elvárásokról, és az elmúlt évek legszebb emlékeiről is beszélgettünk a válogatott utolsó hivatalos edzésén, a Gerevich Aladár Sportcsarnokban.
Vívás
Így állnak most
Helyzetképet adunk a nyári szünetben az utánpótláskorú vívók 2018/19-es szezonra vonatkozó ranglistájáról. Az élmezőnyben valamennyi fegyvernemben fővárosi fölény figyelhető meg, és nem egy olyan versenyző van, akinek sikerült átmentenie jó formáját a remekül sikerült tavaszi korosztályos világversenyekről.
Az olajkályhától a világbajnoki címig
Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre a tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Borosné Eitner Kinga, a Balaton Vívóklub alapítója, mesteredző, a férfi junior-párbajtőrválogatott keretedzője. A tavaly évvégén tragikus hirtelenséggel elhunyt hétszeres világbajnok, olimpiai bronzérmes Szalay Gyöngyi mestereként lett igazán ismert, de egykori tanítványai közül Boczkó Gábor és Rédli András, a juniorok között pedig Hanczvikkel Márk és File Mátyás is felállhatott a világbajnoki dobogó legfelső fokára.
Micsoda év volt!
Fergeteges évadot zártak az utánpótláskorú vívóink. Kitűnően sikerült a korosztály Európa- és világbajnokság is, hat magyar érem született a két világversenyen, emellett pedig négy ifjúsági olimpiai kvótát is szereztek fiataljaink. Összegzésünkben sorra vesszük a sportág legfontosabb viadalainak történéseit.
Nem nyaralni jöttek Füredre
A többi korosztállyal ellentétben a serdülő párbajtőrözők országos bajnoksága a vidéki versenyzőkről szólt, négyből három elsőséget ők gyűjtöttek be Balatonfüreden. A lányok mezőnyében a debreceniek Kálmán Gyöngyvér révén dupláztak is.
Bravúr helyett helytállás
Az elvárásoknak megfelelően szerepeltek a fiatal versenyzők az újvidéki felnőtt vívó Európa-bajnokságon. A kardozó Pusztai Liza (17) egyéniben a nyolcaddöntőig menetelt, a csapattal pedig hetedik lett. A két debütáló tőröző, Frűhauf Benjámin (19) és Mészáros Tamás (20) magabiztosan a főtáblára jutott, a csapatversenyben pedig a kilencedikként zárt.
Párbajok a parton
A gyermek- és újonckorú párbajtőrözők országos bajnoksága már lezajlott, a serdülők viadala még hátravan Balatonfüreden. Az eddigi nyolc aranyéremből hatot fővárosi, kettőt Balaton-parti versenyző szerzett meg.
Hárman a nagyok között
Három utánpótláskorú versenyzővel indul útnak az újvidéki Európa-bajnokságra a felnőtt vívóválogatott. A kardozó Pusztai Liza (17), illetve a tőröző Frűhauf Benjámin (19) és Mészáros Tamás (20) is pástra lép a szombaton kezdődő kontinensviadalon.
Aranyérmes évzárások
Remekül fejezte be a 2017/18-as évadot a parádés szezont maga mögött tudó Nagy Dávid (18) és Büki Lili (16). A junior párbajtőrözők tatai előválogató-versenyén mindketten aranyérmet nyertek, és elégedetten értékelték honlapunknak a hét végi viadalt és a mögöttük hagyott hónapokat.
Négyszeres Vasas-öröm
Négyből négy aranyérmet a Vasas vívói szereztek meg a gyermekkorosztályú kardozók országos bajnokságán. Egyéniben Bíró Huba és Spiesz Anna nyert, míg mindkét nem csapatversenyén a pasarétiek győztek.