UtánpótlásSport Nyílt vízi úszás: Kreisz Bálint arany-, Marosszéki Armand ezüstérmet szerzett az argentínai junior-vb-n
2026. szeptember 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

Az arany-, illetve bronzérmet hozó csütörtök után kevésbé sikerült a junior kardozók csapatversenye a magyar utánpótlás vívóválogatottnak az olaszországi világbajnokságon. Mindkét együttes a nyolcaddöntőben búcsúzott, a lányok a tizedik, a fiúk a tizenhatodik helyen zártak.

Tőrbe csalt utazó

Mestermunka című sorozatunkban hétről hétre olyan edzőket mutatunk be, akik tréneri pályafutásuk során mindvégig példaértékű utánpótlás-nevelő munkát végeztek. Akikre tanítványaik nemcsak jó szívvel gondolnak, hanem büszkék is rájuk; arra, hogy a kezük alatt fejlődhettek élsportolókká. E heti vendégünk Szabó István tőrvívóedző, aki három klubban és a válogatottban is tevékenykedik. Kunszentmiklóson a semmiből építette fel azt a műhelyt, amely ma már korosztályos magyar bajnokokkal büszkélkedhet.

Pusztai Liza címvédése

Pusztai Liza a szerdán szerzett bronzot csütörtökön arannyal egészítette a veronai kadét-világbajnokságon. A BVSC 16 éves kardvívója visszavágott mexikói riválisának a juniorok között elszenvedett vereségért, és felállhatott a dobogó legfelső fokára. A fiúk mezőnyében a szintén 16 esztendős Rabb Krisztián remekelt, a Vasas kardozója bronzérmet szerzett az olaszországi viadalon.

Liza újra a dobogón

Ismét Pusztai Lizáról szólt a kardozók versenye, a BVSC-Zugló versenyzője bronzérmet nyert a junior-világbajnokságon Veronában. A 17 éves, még kadétkorú versenyző ezzel ötödik érmét szerezte meg az idei korosztályos világversenyeken. A fiúk közül klubtársa, Nagy Martin szerepelt a legjobban, ő a 27. helyen végzett.

Másodszor is aranycsapat!

Az Eb után a világbajnokságot is megnyerte a junior fiú párbajtőrcsapat. Az Andrásfi Tibor, Debnár Gergely, Koch Máté, Nagy Dávid összeállítású együttes a veronai vb-n sem hibázott, a döntőben küzdelmes mérkőzésen a franciákat győzte le. A leányválogatott visszafogottabban szerepelt, a tizennegyedik helyen zárt.

Csendes folytatás Veronában

A nyitónapon megszerzett három bronzérmet követően a kadét párbajtőrözők haloványabb teljesítményt nyújtottak a veronai korosztályos világbajnokságon. A leányok, illetve a fiúk mezőnyében is 3-3 vívónkért szoríthattunk, a legjobb eredményt Dékány Kinga hetedik helye jelentette. Kedden a junior párbajtőrözők csapatversenyével folytatódik az olaszországi viadal.

Hárman a harmadikon

Kitűnően sikerült a kadét és junior vívó-világbajnokság első napja a magyar válogatottnak. A junior párbajtőrözők egyéni viadalán három magyar versenyző is a négy közé jutott; s a vesztes elődöntők után Koch Máté, Borsody Emma és Nagy Kinga is bronzérmet szerzett Veronában. A parádés start értékét növeli, hogy egyedül a magyar csapat tagjai végeztek a dobogón mind a fiúk, mind a lányok versenyében.

Vasárnaptól világbajnokság Veronában

Kevesebb, mint egy hónappal a korosztályos Eb után Veronában, a kadét- és junior-világbajnokságon szerepel a vívó-utánpótlásválogatott. A kilencnapos eseményen először a párbajtőrözőké, majd a kardozóké, végül pedig a tőrözőké lesz a főszerep. A remények ezúttal sem szerények.

BVSC-vívóké és Ocskay-hokisoké a díj

A MOB, a Decathlon és az Utanpotlassport.hu által alapított A hónap, illetve Az év műhelye díj az utolsó felvonásához érkezett. A Larus Rendezvényközpontban adták át az utolsó elismeréseket. 2017 műhelye az egyéni sportokban a BVSC-Zugló vívószakosztálya, a csapatsportokban pedig az Ifjabb Ocskay Gábor Jégkorong Akadémia lett. Egyelőre csak annyit tudni, hogy előkészületek folynak új utánpótlás-elismerés alapítására.

Túl nagy falat

Kitűnően szerepelt Koch Máté a hét végi budapesti felnőtt párbajtőr Grand Prix-versenyen. A Vasas 18 éves versenyzője a nyolcaddöntőig menetelt a MOM Sportcentrumban rendezett viadalon, többek között legyőzte az aktuális olimpiai bajnok Pak Szang-jungot. Mellette a fiúk és a lányok közül is több fiatal jutott tovább a selejtezőből.