UtánpótlásSport Nyílt vízi úszás: Kreisz Bálint arany-, Marosszéki Armand ezüstérmet szerzett az argentínai junior-vb-n
2026. szeptember 4.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vívás

Hatalmas sikert aratott a BOK Sportcsarnokban rendezett első integrált vívó-diákolimpia, amelyen több ezer gyerek lépett pástra, hogy ezúttal iskoláját képviselve gyűjtse be az elismeréseket.

Micsoda dzsembori!

Zajlik az élet a BOK Csarnokban: nyolcszáz vívóval rendeztek tudáspróbát, ráadásul több mint kétszáz induló lépett pástra a sulivívóversenyen. Reggeltől délutánig folyamatosan pörögtek az események a II. Országos Sulivívó-találkozón, melynek a gálaműsorát Szabó Tünde, sportért felelős államtitkár és Csampa Zsolt, a hazai szövetség elnöke nyitotta meg.

Remény Minszk után

Egyetlen éremmel tért haza Minszkből az U23-as vívók Európa-bajnokságáról a magyar küldöttség. A párbajtőröző Bányai Zsombor bronzérmes lett, mellette a szintén ebben a fegyvernemben szereplő Kun Anna jutott negyeddöntőbe a kontinensviadalon, amelyre – néhány riválissal ellentétben – nem a legerősebb összetételében utazott a magyar együttes. A szereplést Plásztán Attila csapatvezetővel elemezzük.

Távol a dobogótól

Az U23-as vívók minszki Európa-bajnokságának zárónapján sem álltak dobogóra a magyar csapatok, így a küldöttség egy bronzzal tér haza a kontinensviadalról. A keddi versenyeken a férfikardozók és a női tőrözők a hetedik, a női párbajtőrözők pedig a nyolcadik helyen végeztek.

Kettő a nyolcban

Két versenyszámban voltak érdekeltek a magyarok az U23-as vívók minszki Európa-bajnokságának negyedik napján: mindkét fegyvernemben a negyeddöntő jelentette a végállomást, végül a férfi-párbajtőrözők az ötödik, a női kardozók pedig a hetedik helyen zártak.

Elmúltak a gyermekévek

Az idei két – egyaránt Plovdivban rendezett – junior-világversenyen három bronzéremmel búcsúzott az utánpótlásévektől a korábban többszörös korosztályos Európa-bajnok párbajtőröző, Siklósi Gergely. A Budapesti Honvéd 19 éves sportolója nem kesereg azon, hogy nem sikerült vb-aranyéremmel átlépnie a felnőttek közé. Klubtársa, az olimpiai ezüstérmes Imre Géza ugyanakkor nem győzi dicsérni.

A nyolcig tartott a lendület

Nagyjából a várakozásoknak megfelelően szerepelt a magyar küldöttség az U23-as vívók minszki Európa-bajnokságának harmadik napján: a legjobb vasárnapi eredmény Kun Anna nevéhez fűződik, aki nyolc közé jutott női párbajtőrben.

Bányai Zsombor bronzérmes

Az első nap visszafogott produkciója után szombaton magyar versenyző remek szereplésének is örülhettünk az U23-as vívók minszki Európa-bajnokságán: a 20 éves Bányai Zsombor férfipárbajtőrben bronzérmet szerzett.

Visszafogott kezdés

Az U23-as vívók fehéroroszországi Európa-bajnokságának első napján férfitőrben cseh, női kardban orosz győzelem született, a magyarok nagyjából a papírformának megfelelően szerepeltek.

Minszki pástokon

Erős csapattal szerepel a magyar vívóválogatott a pénteken kezdődő minszki U23-as Európa-bajnokságon, amelyen idén minden idők legnagyobb mezőnye gyűlt össze.