Három forduló után még a KSI SE, az FTC és a BVSC-Zugló veretlen az összes korosztályt tekintve az utánpótlás vízilabda-bajnokságokban. A hét végi dupla forduló vesztese egyértelműen a Vasas, mivel csapatai hatból öt találkozót elvesztettek.
Vízilabda
Fiatalok a fedélzeten
Az elmúlt évekhez hasonlóan 2017/18-as idényben is szinte csak utánpótláskorú játékosokkal száll harcba a KSI SE a felnőtt vízilabda-bajnokságokban. A sportiskolások ezúttal a másodosztályban szerepelnek, ahol két magabiztos sikerrel rajtoltak.
Ifjú negyvennyolcak
Negyvennyolc 1997. január 1. után született játékossal a mezőnyben rajtol a férfi OB I 2017/18-as bajnoki év. Két kivétellel az összes csapat keretében szerepel fiatal játékos, a legtöbb (hat) a Pécsben kaphat lehetőséget.
Hibátlan címvédők
Mindhárom címvédő (ifjúsági: KSI, serdülő: UVSE, gyermek: KSI) győzelemmel kezdte a vízilabdázók 2017/18-as utánpótlás-bajnokságát. A forduló rangadóján az UVSE a két idősebb korosztályban tudott győzni, a Vasasból a gyermekcsapat vágott vissza.
Izgalmas idény ígérete
Vasárnap kezdődik mindhárom fiú utánpótlás-korosztályban (ifjúsági, serdülő, gyermek) a hazai bajnokság, amelyet a serdülők között az UVSE, az ifjúsági és gyermek kategóriában a KSI SE kezd címvédőként.
Oda gyep, ide víz
Családban marad című sorozatunkban olyan szülő-gyerek párosokat mutatunk be, amelyeknek a tagjait a családi kapcsolaton kívül az is összeköti, hogy mindketten sportolók, s nem is akármilyenek. Egyelőre persze az apukák-anyukák a híresebbek, de ki tudja, mit hoz a jövő… A kiválasztott kettősöket arra kértük, hogy ezúttal ne magukról, hanem egymásról beszéljenek. Mostani főszereplőink: dr. Szieben László 52-szeres utánpótlás-válogatott labdarúgókapus (aki pályafutása során összesen 317 NB I-es és NB II-es mérkőzésen őrizte a hálót többek között a Honvédban, az Újpesti Dózsában, valamint a Csepelben) és vízilabdázó fia, a 16 éves Laci, aki nemrég Máltán, az U17-es Európa-bajnokságon bronzérmet nyert a magyar csapattal.
Sűrűsödik a mezőny
A felnőttválogatott szövetségi kapitánya, Märcz Tamás a helyszínen tekintette meg az U17-es vízilabda Európa-bajnokság végjátékát, s elégedetten értékelte a mieink éremszerzését. Kiemelte, hogy rendkívül sűrű a mezőny, aminek a közeljövőben hatása lehet akár felnőttek között kialakult erőviszonyokra is.
Büszke kapitány
A harmadik helyen végzett a magyar válogatott a Máltán rendezett U17-es vízilabda Európa-bajnokságon. A csapat szövetségi kapitánya, Horváth János elégedett a játékosokkal, hiszen rengeteg nehézség és sérülés ellenére végeztek a dobogón.
Megvan a bronz
Végig vezetve szerezte meg a bronzérmet a magyar válogatott a Máltán zajló U17-es vízilabda Európa-bajnokságon. A harmadik helyért az oroszokat győzte le 14-11-re, így a spanyolokkal szemben elvesztett elődöntő után dobogós helyen végzett.
Jöhet a bronzcsata
Vereséget szenvedett az elődöntőben a magyar válogatott a Máltán zajló U17-es vízilabda Európa-bajnokságon. A döntőbe jutásért a spanyolok 11-9-re győzték le a mieinket, akik a vasárnapi bronzmérkőzésen a montenegrói–orosz találkozó vesztesével játszanak.