UtánpótlásSport
2026. szeptember 26.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Vízilabda

Elkészült a fiú és leány ifjúsági világbajnokság csoportbeosztása. A sorsolás után – amelyet a Duna Arénában tartottak – immáron hivatalossá vált: a fiúk Görögországgal, Argentínával, Oroszországgal és Kínával, míg a leányok Kazahsztánnal, az Egyesült Államokkal és Argentínával fognak megmérkőzni a csoportban.

A mesés Kamilla

Az UVSE 17 éves vízilabdázója, Faragó Kamilla amellett, hogy az ifjúságiak között a legeredményesebb játékos volt idén, a korosztályos és a felnőtt bajnokságban is bajnoki címet ünnepelhetett. Már három éve játszik az élvonalban, évről-évre meghatározóbb karakternek számít, ezt a mutatói is alátámasztják: az OB I 2017/18-as versenykiírásában 22 mérkőzésen 58 gólt szerzett. Kiváló teljesítményével kiérdemelte Faragó Tamás szövetségi edző meghívását az ifjúsági világbajnokságra készülő válogatott bő keretébe.

Egri csillag

Bronzérmes lett idén az OB I-ben, a négyes döntőig menetelt csapatával az ifjúsági bajnokságban, ahol végül negyedik helyen zárt. Részt vett már Bajnokok Ligája küzdelemben, és készül az U19-es minszki Európa-bajnokságra a ZF-Eger 19 éves játékosa, Kürti Dominik, aki honlapunknak mesélt a sportággal való megismerkedéséről, a tapasztalatairól és az álmairól.

Szegedi klubsiker

A Szegedi Vízipóló Suli U15-ös alakulata nyerte a Bajnokok Ligája Final Kids-trófeát. A finálét egy időben rendezték a felnőttek BL-sorozatának nyolcas döntőjével az olaszországi Genovában. A klub szakmai igazgatója szerint a csapat ezzel a sikerrel koronázta meg a szezonban nyújtott remek teljesítményét.

Folytatódó családregény

A BVSC-Zugló nyerte az ifjúsági fiúk vízilabda-bajnokságát a Szőnyi úti uszodában. A siker értékét növeli, hogy a „vasutasok” legutóbb másfél évtizede örülhettek aranynak ebben a korosztályban. A csapat edzője a csupán 28 esztendős Kemény Kristóf, aki a férfiválogatottal három olimpiai bajnoki címig jutó Kemény Dénes fia, s nem mellesleg a medenceparton „Fecsó” bácsinak becézett edzőlegenda Kemény Ferenc unokája...

Aranyérem születésnapra

Az alapszakasz harmadik helyén végzett Yordo Szentes csapata nyerte a leány serdülő vízilabda-bajnokságot. Noha a formát tekintve nem a szentesiek számítottak a négyes döntő előtt favoritnak, lelkiismeretes, céltudatos munkával sikerült elhódítaniuk a bajnoki címet, ezzel méltóképpen megkoronázva a Kurca-parti edző, Oltyán Gyula születésnapját.

Valóra vált lila álmok

Megvédte bajnoki címét az UVSE csapata a serdülő fiú vízilabda-bajnokságban. A címvédő lilák hazai közönség előtt játszva győzték le 11‒9-re a múlt héten az ifjúságiak között tizenöt év után diadalmaskodó BVSC-Zugló gárdáját. A sikert az együttes vezetőedzője, Tóth Zoltán értékelte. Interjú a 29 éves trénerrel.

Nem várt siker

Némi meglepetésre az alapszakasz harmadik helyén végzett Yordo Szentes csapata felülmúlta a leány serdülőbajnokság döntőjében a hazai közönség előtt játszó, eddig veretlen évadot produkáló UVSE együttesét. A budapesti Hajós Alfréd Sportuszodában megrendezett négyes döntőn így a szentesiek szerezték meg a bajnoki címet, a bronzmeccset pedig a BVSC-Zugló gárdája nyerte.

Kezdődhet a döntő!

Nem született meglepetés a fiú és leány serdülő vízilabda-bajnokságok országos fináléjának szombati napján a budapesti Hajós Alfréd Sportuszodában. Az elődöntőben a fiúknál simán győzött a hazai közönség előtt játszó UVSE, a BVSC-Zugló pedig nagy csatában múlta felül a KSI SE csapatát. A leányok mezőnyében az UVSE és a Yordo Szentes is hozta a kötelezőt, így megismétlődik a múlt heti, ifjúságiak között vívott döntő párosítása.

Újpesti esélyek, zuglói remények

Hétvégén dől el az aranyérem sorsa a fiú és leány serdülő vízilabda-bajnokságokban. A korosztály két négyes döntőjét a budapesti Hajós Alfréd Sportuszodában tartják; a kétnapos viadalon a fiúknál az UVSE, a BVSC-Zugló, a KSI SE és az FTC, a leányoknál pedig az UVSE, a BVSC-Zugló, a Yordo Szentes és a Dunaújvárosi FVE-Yordo csapata képviselteti magát.