Az FTC női vízilabdacsapata kedden négy új fiatal érkezését jelentette be, Béres Gergely vezetőedző ezzel együtt a következő idényben is számít a klub utánpótlására.
Vízilabda
Vízilabda: jövő héten játszik a Kanizsa és a fiatal KSI az ob I-ért
Még júniusban kiderül, hogy a Kanizsa vagy a KSI fiatal férficsapata szerepelhet következő szezontól a hazai első osztályú vízilabda-bajnokságban.
Vízilabda: tudásukhoz méltó csapatokba kerültek a legjobb tinédzserek
Több csapat is arra törekszik az első osztályú vízilabda-bajnokságokban, hogy a következő szezontól egyre több lehetőséget adjon ígéreteinek. A legjobb fiatalokat azonban a legjobb együttesek szerepeltetnék.
A vízilabdában a Pécs lenne az Ajax
A pécsi PSN Zrt. vízilabda-utánpótlásának szakmai igazgatója, a férficsapat éléről nemrég távozó Lukács Gergely ejtett szót a fiatalokkal kapcsolatos tervekről.
Vízilabda: Vigvári Vendelt leigazolta az FTC
A Ferencváros férfi vízilabdacsapata a Fradi Tv keddi adásában két játékos szerződtetését jelentette be: Fekete Gergő (20) és Vigvári Vendel (19) érkezett.
Vízilabda: Petőváry Luca nyáron még segítene csapatának, aztán irány Amerika!
A III. kerületi TVE 19 éves juniorválogatott vízilabdázója, Petőváry Luca a következő szezonban már az Arizonai Egyetem csapatát erősíti.
Vízilabda: Fodor Rajmund Kaposváron tehet a sportág hazai fejlődéséért
A nemzetközi szintű bíráskodás mellett új feladatkörben is kipróbálja magát Fodor Rajmund: a kétszeres olimpiai bajnok pólós a Kaposvári Vízilabda Klub szakmai igazgatója lett. Izgatottan várja a projektet, amellyel a sportág hazai fejlődéséért is tehet.
Vízilabda: nem egyszerű bekerülni a Szolnok fiatalodó felnőttcsapatába
A Szolnoki Dózsa szakmai igazgatója, Kovács István számolt be a férfi vízilabdacsapat utánpótlásának helyzetéről.
Vízilabda: továbbra is az utánpótlásra támaszkodik a Szentes női csapata
Új vezetőedzővel vágott neki a következő ob I-es szezonra való felkészülésnek a Szentes női vízilabdacsapata; az együttesből bár távozott meghatározó korosztályos játékos, a cél továbbra is a helyi fiatalok beépítése.
Vízilabda: Bóbis a feljutással adná vissza mindazt, amit a KSI-től kapott
Az első osztályú férfi vízilabda-bajnokságba való feljutásért a KSI és a Kanizsa csap össze; a fővárosiak 19 éves gólzsákja, Bóbis Botond méltó módon köszönne el „egyik” klubjától.