UtánpótlásSport
2026. március 21.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2011-02-14 20:09

Tízezer gyerek a pályán

A különféle felmérések, kutatások, televíziós nézettségi adatok alapján a kézilabdázás a második legnépszerűbb sportág hazánkban. Kérdés, hogy csak nézni szeretjük, vagy művelni is? A sportág hátországáról, utánpótlásbázisáról kérdeztük Firnicz Józsefet, a szövetség utánpótlás-igazgatóját.

D. ZS. – A fiatalok képzése és versenyeztetése négy korosztályban zajlik. Az általános iskolásokat a gyermek, a középiskolásokat a serdülő és ifjúsági, a felnőttkor határára érőket pedig a junior kategóriába soroljuk. Hozzám a legkisebbek tartoznak. – Ez hány gyereket jelent, és ők mennyire szervezett keretek között játszanak? – Az elmúlt évtized során stabil versenyrendszert építettünk ki, nyolc korcsoportban, az U8-tól az U15-ös évfolyamig. Az Erima Országos Kézilabda Utánpótlás-bajnokság 2010/2011-es szezonjában több mint ezer csapatban összesen mintegy tízezer fiú és lány szerepel. Korcsoportonként négylépcsős a felépítés. A megyei döntők legjobbjai a klasszis kézilabdázókról elnevezett nyolc régió döntőjébe kerülnek. Ezek mindegyikéből az első két helyezett léphet tovább az országos elődöntőbe, a döntőt pedig minden korcsoportnak, nemenként is külön helyszínen, nyolc-nyolc csapat részvételével rendezzük meg. Megadják a módját! Mindezt első látásra áttekinteni sem könnyű, megszervezni nyilván még nehezebb. – Valóban így van, de a munkánkat részint a megyei szövetségek, részint az általunk foglalkoztatott megyei szakreferensi hálózat is segíti. Az országos elődöntőknek és döntőknek otthont adó klubok, illetve városi önkormányzatok szerepe és fontossága is megkerülhetetlen a lebonyolításban. Hogyan zajlik a döntő, milyen körülmények között dől el egy-egy korcsoportban a bajnoki cím és a helyezések sorsa? – Már a bajnokság korábbi szakaszait is, de az országos döntőket különösen igyekszünk a sportág igazi ünnepeivé varázsolni. Nyolc tavaszi, kora nyári hétvégén, kétnapos tornákon mérkőzik meg egymással minden korcsoport nyolc legjobb együttese. Jellemzően több száz néző, sokszor telt ház előtt játszhatnak a gyerekek, az érmek átadásába mindig bevonunk egy-két korábbi csillagot vagy mai sztárjátékost is, így a győztesek tényleg igazi bajnokoknak érezhetik magukat. A csapatok ráadásul teljes ellátást kapnak, tehát az utazási költségen kívül a családoknak anyagi megterelést sem jelent a gyerekek részvétele. A sportágak közti versenyben mivel próbálják megnyerni a gyerekeket a kézilabdázás számára? – Szerencsére egyrészt létezik az úgynevezett természetes utánpótlás, hiszen akinek a felmenői vagy a testvérei ezt a játékot űzik, azok előbb utóbb-maguk is kapcsolatba kerülnek vele. Az ismerkedést és a barátkozást segíti az általunk kifejlesztett és meghonosított szivacskézilabda. A két legkisebb korosztály ezzel az eszközzel játszik, ami minden olyasmit tud, amit az igazi labda, de a kis kezekkel könnyebben megfogható és ha valakit eltalál, közel sem üt akkorát, nem jelent sérülésveszélyt. A gyerekek így önfeledten játszhatnak, és az edzésre, meccsre őket hordó szülők, nagyszülők maguk is láthatják, hogy nincs okuk az aggodalomra.