A tavalyelőtti rendkívüli év volt a hajóosztály történetében, mivel a balatonfüredi Európa-bajnokságon két magyar páros is a legjobb tíz között végzett. Ezzel viszont nőttek az elvárások is, és a fiatalok, edzőikkel egyetemben, teljes erőbedobással készültek fel 2010-re, amely végül meg is hozta a remélt sikereket.
Palkó Dóra A csapat az előző évek menetrendjét követve a szlovéniai Izolában kezdte a szezont, ahol a nemzetközi mezőnyből a Grams Dominik, Doubravszky Bálint páros a hatodik, a Gráfel Vince, Weidinger György kettős a nyolcadik, Péch Fanni és Héjj Eszter pedig a tizedik helyen végzett az öt nemzet 49 hajóját felsorakoztató versenyen.
Számos hazai viadalt követően (amelyet főleg a Tihanyi Hajós Egylet versenyzői uraltak), a válogatott keret tagjai Kielbe utaztak megmérettetni magukat. Az itteni rangos eseményen (21 ország, 194 hajó) a Földesi Péter, Borsos Dániel kettős a 11., Péchék a 27., Gramsék a 31., Gráfelék pedig a 41. helyen zártak, így elmondható, hogy az esemény szép eredményeket hozott a magyarok számára.
Júliusban aztán Isztambulban rendezték a várva várt ifjúsági vitorlás-világbajnokságot, amelyen 60 nemzet 344 indulója mérte össze az erejét az öt hajóosztály számára kiírt versenyszámokban. A regattán – amely az ifjú vitorlázók legrangosabb és legnívósabb sporteseménye –, Péch Fanni és Héjj Eszter az előkelő 11., míg Földesiék a 20. helyet csípték meg.
A 420-asok másik nagy kihívása az augusztus 12. és 20. között rendezett Európa-bajnokság volt a festői szépségű, franciaországi La Rochelle-ben. A kontinensviadalon hat selejtezőn kellett továbbjutnia annak, aki be akart kerülni az arany, ezüst vagy bronz csoportokba. A magyar ifjak közül csak egyetlen páros, a Grams, Doubravszky duó kvalifikálta magát az „arany mezőnybe”, a többiek (Péch, Héjj, Gráfel, Weidinger, Földesi, Borsos) az „ezüstben” folytatták. Az összesítésben Dominikék visszacsúsztak a 38. helyre, Gráfelék viszont felküzdötték magukat az ötvenegyedikre. Földesiék a 69., Péchék pedig a 71. helyre értek oda a 120 egységet számláló mezőnyben.
Az országos bajnokságnak Agárd adott otthont augusztusban; itt hét egyesület képviseltette magát tizenöt hajóval. A nyitónapot követően Gramsék törtek az élre, ám Dominik betegsége visszavett a lendületből, így a Gráfel, Weidinger kettős vette át a vezetést. A szemfüles Péch Fanniék viszont ott voltak a véghajrában, és elorozták a fiúktól a bajnoki címet. Fanni és Eszter az évad utolsó, balatonfűzfői ranglistaversenyén is bezsebelte a győzelmet, így kettősük a 2010-es rangsor élén végzett. Ugyanitt a dobogó második fokára Gráfel Vincéék, a harmadikra Földesi Péterék állhattak fel, akik végül a rangsorban is ezeket a helyeket foglalták el.