Mindörökké rock and roll – akrobatikusan
Bár a nevében benne van, a táncsportot valamilyen rejtélyes okból sosem kezelik igazán sportként. Pedig egyik ága, az akrobatikus rock and roll, a sífutás után bizonyítottan a második legfárasztóbb sport a világon. Tetőtől talpig megmozgat, és roppant komoly hatása van az emberi szervezetre is.
„Azért szeretem, mert ki tudom hajtani magam benne, úgy igazán!” – mondja Alaksza Ádám, a Rockin’ Board és a Freetime TSE sportolója. Ádám az akrobatikus rock and roll mellett latin táncot is tanul. Nem szokványos párosítás – amikor az utóbbit elkezdte, még nem volt ilyenre példa Magyarországon, így a szövetségnek módosítania kellett az alapszabályán, hogy Ádám és párja, valamint egy másik duó mindkét ágon versenyezhessen. Méghozzá igen eredményesen: világbajnoki 12., magyar bajnoki 4., Budapest-bajnok, „Jó tanuló, jó sportoló”...
– Hatévesen kezdtem, kicsit furcsán indult a pályafutásom: egy napon az osztálytársam kategorikusan kijelentette, hogy vele fogok táncolni, és megyünk másnap edzésre. Ő látott valahol ilyen táncosokat, és közölte, hogy én leszek a párja. Így kerültünk a Négy Muskétás egyesülethez. – Más sportágra nem is gondoltál? – A műugrást szerettem volna, de félek a magasságtól. Egyébként régebben atletizáltam, tornáztam, úsztam is. A csapatsportok sohasem vonzottak igazán. – Hetente hány edzésed van? – Gyerekként három volt. Most heti négy, vagy öt alkalom a tréning, egyenként három órában. Ebben benne van a bemelegítés, az erősítés, az állóképesség-növelés, a rávezető akrózás, és az akrobatikus elemek gyakorlása. Plusz az úgymond „egybe táncok”, kétszer, háromszor egymás után. De a második már kiütéssel ér fel. – Hány koreográfiátok van? – Évente tanulunk újat, és az adott időszakban azt táncoljuk mind a két idényben: tavasszal márciustól júniusig, ősszel októbertől, néha szeptembertől decemberig. Nyáron sincs sokkal több időm, mert akkor edzőtáborozunk. – Van egyáltalán valamennyi szabadidőd? – Gyakorlatilag nincs, mert latin táncra is járok. Ott heti két kötelező edzés van, a többi fakultatív gyakorlás, vagy külön órára lehet járni az edzőhöz. Egyébként a tánc a hobbim, így az, úgymond, munkaidőm a szabadidőm is egyben.
– A két tánc versenyei nem ütköznek? – Csak nagyon ritkán, de ha mégis, akkor a rokit választjuk. A latinos párom Takács Beatrix, három éve táncolunk együtt, gyakorlatilag amióta elkezdtük. Rokiban mindkettőnknek más párja van, ott Farkas Dorottyával táncolok. – Hány éven át lehet magas szinten és versenyszerűen űzni ezt a sportágat? – Ez változó, akadnak harmincasok, de a nagy átlag fiatalabb korában abba kell, hogy hagyja. Az én korosztályomnál, a tizennyolc éveseknél már nem ritka a térdműtét, tíz év alatt pedig törvényszerűen jönnek a sérülések: szalag-, és izomhúzódások, szakadások, gerincproblémák. – Orvos leszel? – Jó vicc... Nem, edző. A terveim között szerepel, hogy a Testnevelési Egyetemen elvégzem a szakedzőit, majd a Táncművészeti Főiskolára szeretnék bekerülni. Az edzősködés minden vágyam, már most is besegítek, amolyan segédedzőként a kicsikkel foglalkozom: négyéves a legfiatalabb, tizennégy a legidősebb tanítványom. – Mik a közelebbi terveid? – A táncsportban abban az évben, amikor betöltöd a tizennyolcat, felkerülsz a felnőttek közé. Így az idén már én sem számítok juniornak. A felnőttek között C kategóriában kezdünk versenyezni az új párommal, két év alatt jó lenne eljutni a B-be. Ott már rendeznek világbajnokságot, az ezen való részvétel a nagy álmom. Ugyan juniorban, serdülőben is voltam vébén, és a tizenkettedik helyezés volt a legjobb eredményem…, de a felnőtt világbajnokság az mégis egy minden mással összehasonlíthatatlan kategória.