Bartik Zalán nagyot villantott az NB I/A-csoport alsóházi rájátszásában
Húsz pontjával a 17 éves Bartik Zalán volt a Körmend nyerőembere a ZTE ellen az NB I/A-csoportos kosárlabda-bajnokság alsóházi rájátszásában, és a juniorkorúak közül a szezon eddigi legjobb teljesítményét hozta a felnőttélvonalban.
Főszereplővé lépett elő a 17 esztendős Bartik Zalán az Egis Körmend csapatában az NB I/A-csoportos rájátszás legutóbbi fordulójában. A szerda esti ZTE elleni mérkőzésen a hátvédreménység kezdőként kapott szerepet, és szinte az egész meccset (37 perc) pályán töltve,
amivel a mezőny egyik legjobbjának bizonyult, és oroszlánrészt vállalt a vasiak 101–99-es hazai sikerében a zalaegerszegiek ellen.
– mondta a 2008-as születésű, U18-as válogatott Bartik az Utánpótlássportnak. – Örülök, hogy meg tudtam hálálni a bizalmat, ugyanis ezen a meccsen én voltam az egyetlen irányító a csapatban, így
Roppant mód élveztem a mérkőzést, jól ment a dobás is, és boldog vagyok, hogy hozzá tudtam járulni a csapat győzelméhez. Nagyot küzdöttünk, és amíg az ellenfél öt légióssal állt fel, mi öt U20-as játékossal léptünk pályára, és így sikerült nyernünk, aminek a fényében még inkább felértékelődik ez a győzelem számunkra."
Az U19-es játékosok közül Zalán az eddigi legkiemelkedőbb produkciót nyújtotta az évadban a felnőtt első osztályban. A kiváló játékához Ferencz Csaba, a körmendiek sokszoros válogatott, ikonikus játékosa – aki 25 profi év után a szezon végén visszavonul – is külön gratulált a fiatalnak.
Hatalmas megtiszteltetést jelent és büszkeséggel tölt el, hogy két szezonon át együtt játszhattam vele, és tanulhattam tőle. Különleges pillanat volt, amikor a ZTE elleni győzelem után, a lefújást követően együtt örültünk, és mindig nagyon jólesnek a dicsérő szavai. Fepu szombat este játssza legendás pályafutása utolsó meccsét, mindenképpen szeretnénk szépen búcsúztatni őt, egy újabb győzelemmel és hozzá méltó ünnepléssel."
(Kiemelt képet készítette: Várkony Kornél/Egis Körmend)