Megkezdte szereplését a magyar U17-es labdarúgó-válogatott Szombathelyen, az Európa-bajnoki selejtező úgynevezett elitcsoportjában. A bemutatkozás – noha biztatóan indult – nem sikerült: az orosz együttes 2-1-es győzelmet aratott.
Kókai Bence A csoport tagjai – Izland és Románia alkotja még a négyest – közül egyértelműen az orosz válogatottat tartották a legerősebbnek a szakemberek. Bene Ferenc, a nemzeti csapat szövetségi edzője mérkőzés előtti nyilatkozatában elmondta, hogy a nemrégiben felkészülési meccsen kétszer is felülmúlt fehérorosz együttes hasonló játékstílust és játékerőt képvisel, mint az orosz. Úgy gondolta, az első negyedóra döntően befolyásolhatja a találkozó végkimenetelét.
Ennek megfelelően kezdtek a magyar fiúk, és Szécsi Márk egyéni alakítását követően a 7. percben meg is szerezték a vezetést. Ezt követően azonban úgy látszott, mintha a gól a mieinket „fogta volna meg”, a csapat idegesen és kapkodva folytatta a játékot. Ráadásul tizenöt perc elteltével egy szerencsétlen ütközés következtében kidőlt a sorból a csapatkapitány Halmai Ramón, akinek az első információk szerint a külső térdszalagja sérült meg.
A házigazda zavarát a jóval„rutinosabbnak” tetsző játékosokból álló oroszok megpróbálták kihasználni, és kombinatív játékkal sorra alakítottak ki helyzeteket. Ám Banai Dávid a kapuban remekül állta a sarat, minek köszönhetően egygólos előnyük tudatában vonulhattak a szünetre a magyarok.
A fordulás után, sajnos, a fordulópont is bekövetkezett. A vendégek három perc alatt két gólt értek el (Fedcsuk, 61. és Homuha, 63.), s előnyüket meg is őrizték az idő múlásával mind inkább széteső, kívülről gyámoltalannak tűnő játékot bemutató magyar csapat ellen (1-2).
A csoport másik, Bükön rendezett találkozóján: Izland–Románia 0-0.
A lefújás után Bene Ferenc szakvezető az utanpotlassport.hu-nak elmondta: az első félidőben nyújtott produkcióval elégedett volt, s ha akkor sikerül kihasználni a helyzeteket, akár bravúros sikerrel is zárulhatott volna a mérkőzés.
– Összességében el kell ismernünk, hogy az oroszok előrébb tartanak nálunk, s csapatunk annak dacára szenvedett vereséget, hogy a játékosok mindent kiadtak magukból, amit tudnak. Egyértelműen kijelenthetjük az orosz együttes a torna favoritja. De nekünk mostantól nem velük kell foglalkoznunk, hanem a következő meccsre, az izlandiak elleni, szombati összecsapásra kell összpontosítanunk. És az sem lesz sokkal könnyebb lecke...