Interjú a tarolóval

A 17 éves Tóth Dorottyának nagyon kijött a lépés az U18-as szarajevói világbajnokságon: élete eddigi legjobb gurításával egyéni világbajnoki címet szerzett.  Hogy a pécsi Sztráda '92 játékosa miként került kapcsolatba a sportággal, és hogy milyen célokat tűzött ki maga elé – többek közt erről beszélgettünk a kaposvári születésű tekézővel. K. Cs – Egy fiatal lány esetében adja magát a kérdés: miért éppen a teke? – Sokáig édesapám volt a Somogy Megyei Teke Szövetség elnöke. Néhányszor levitt a pályára, a női mérkőzésekre. Körülbelül tízéves voltam. Megtetszett, kipróbáltam, aztán minden alakult magától... – Gyakorlatilag eldöntötte a sorsod. Vagy volt más is, ami megtetszett? – Természetesen sok mindent kipróbáltam előtte, de ez tetszett a legjobban. Bekerültem egy jó társaságba, és élveztem, hogy minden hétvégén mehettem versenyezni az ország különböző pontjaira. Nem emlékszem olyan pillanatra, hogy más sportágat akartam volna választani. – Pedig a teke nem kimondottan látványsport… – Tény, hogy nem kifejezetten az, de a világbajnokságokon az újabb versenyszámokkal – a sprinttel és a tandemmel – próbálják közelebb hozni a közönséghez a tekesportot. Ezek már izgalmasabbak és látványosabbak is, mint a 120 vegyes gurítás. – Apropó világbajnokság: az U18-as mezőnyt magabiztos eredménnyel verted egyéniben. Gurítottál-e már ennél jobbat, illetve hányadik helyre vártad magad a versenyt megelőzően? – Ez a 616 fa most az új egyéni csúcsom. Véleményem szerint erős mezőnyt sikerült magam mögé utasítanom, mivel tíz lány is reális esélyekkel pályázott a címre. Előzetesen az első tízbe kerülésnek is nagyon örültem volna, hiszen a  rangsor alapján nem voltam benn a legjobb nyolc lány között, akik a döntőbe jutottak. Mellesleg a helyszín és a szervezés is tökéletes volt, nagyon pozitívan csalódtam azok után, hogy Boszniával kapcsolatban akadtak fenntartásaim. Ráadásul a 2009-es németországi vb is magasra tette a lécet a szervezést illetően. – De feltehetően nem állsz meg ennyinél. – Remélem, hogy nem csak egyszeri, kiugró eredmény volt a mostani. Bízom benne, hogy ez az aranyérem segít majd abban, hogy elhiggyem: a következő alkalommal is képes leszek hasonlóra. Ha ez sikerül, az nagyon lökést adhat a továbbiakban, úgyhogy  bizakodóan várom a bajnoki idényt. – Mennyit gyakorolsz ennek érdekében? – Heti két vagy három edzésünk van. Ezek általában egyórásak, bár inkább a mennyiségen van a hangsúly. Átlag 120-140-et gurítunk egy alkalommal, de az erőnlét miatt szinte mindenkinek van valamilyen kiegészítő sportága. Nekem a néptánc ilyen, ahol heti három próbám van. Mindig maximálisan arra koncentrálok, amit éppen csinálok, így a kettő jól megfér egymás mellett. – Hogyan vennél rá egy fiatal sportolót arra, hogy a tekét válassza? Miként „reklámoznád” a sportágat? – Azt mondanám, hogy kellő szorgalommal és kitartással négy-öt év alatt el lehet jutni a jó versenyzői szintre. Mivel kevesebben vagyunk, ezért nagyobb a kitörési lehetőség is – főleg utánpótlásszinten. Ezen kívül csak olyat tudok említeni, ami általánosságban is igaz a sportra: felelősségre és csapatmunkára nevel, továbbá egy jó közösség tagjává válhat az ember. – Milyen célokat tűztél ki magad elé? – Szeretnék addig tekézni, amíg csak lehetőségem van rá. Van még mit elérnem bőven, például egy csapat-világbajnoki cím egészen álomszerű lenne – ezt pont most, május végén sikerült megszereznie a felnőtt női válogatottnak! Érdekes, de most először éreztem át igazán, hogy mit is jelenthet egy ilyen siker. Úgyhogy a példa már előttem áll.