UtánpótlásSport
2026. március 20.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Kézilabda

2011-06-22 20:02

Nekik nyolc?

Csütörtökön kezdődik és jövő vasárnapig tart Csehországban a 10. női ifjúsági Európa-bajnokság. A mezőnyben ott lesz a Róth Kálmán szakvezető, valamint Danyi Gábor edző által irányított magyar U17-es válogatott is, amely a márciusi, lengyelországi selejtező tornán a házigazdák társaságában, csoportgyőztesként harcolta ki a részvétel jogát.

dzsA tizenhat nemzeti csapat négy négyes csoportban kezdi a küzdelmeket; mindegyik kvartettből az első két helyezett jut tovább a középdöntőbe. A második legerősebb sorsolási kalapba rangsorolt magyar válogatott a brnói D csoportba került: a társulat a kiemelt francia együttes mellett a horvátok és a szlovákok legjobbjai ellen lép pályára.

A felkészülés jegyében a magyarok a múlt héten újabb két meccset játszottak a szintén Eb-részvevő, ám a B csoportban, azaz a másik ágon szereplő román válogatottal. A hajdúnánási kettős hazai siker után a múlt heti, zilahi összecsapások közül egyet-egyet nyertek a felek. Az idegenben elért szoros eredmények értékét növeli, hogy sérülés és betegség miatt nem a legerősebb összetételben tudott felállni a magyar válogatott. Az egészségügyi problémák a Csehországba utazó 16 fős keret kijelölését is befolyásolták: a csapatban végül hét győri, négy ferencvárosi, három váci. továbbá egy-egy szekszárdi, illetve kecskeméti játékos kapott helyet.

A magyar garnitúra elé kitűzött cél a csoportból való továbbjutás, azaz a legjobb nyolc közé kerülés. Árnyaltabb esélylatolgatásnak nemigen van értelme, miután ennek, az 1994-es születésű generációnak még nem rendeztek világversenyt, így nincs összehasonlítási alap. Most derül ki igazán, hogy milyen is a nemzetközi mezőny. Amint azt Róth Kálmán elmondta, ebben a korosztályban tradicionálisan erősek az oroszok, a skandinávok, a franciák, de a magyarok a többi csapatot is tisztelik, és valamennyi ellenfelükre komoly vetélytársként tekintenek.

Az Eb csoportbeosztása:
A (Zlín): Oroszország, Svédország, Németország, Ausztria.
B (Zlín): Dánia, Románia, Csehország, Portugália.
C (Brno): Norvégia, Spanyolország, Hollandia, Lengyelország.
D (Brno): Franciaország, MAGYARORSZÁG, Horvátország, Szlovákia.

A MAGYAR NŐI IFIVÁLOGATOTT KERETE
Kapusok: Bíró Blanka (Váci NKSE), Ferenczi Annamária (FTC-Rail Cargo Hungaria), Szemerey Zsófi (Győri Audi ETO KC). Jobbszélsők: Ertl Rebeka (Váci NKSE), Lukács Viktória (FTC-Rail Cargo Hungaria). Jobbátlövők: Kurucz Ivett (Győri Audi ETO KC), Szekerczés Luca (UKSE Szekszárd). Irányítók: Tóth Gabriella (Győri Audi ETO KC), Vékássy Fruzsina (Győri Audi ETO KC). Beállók: Mészáros Rea (Váci NKSE), Sirián Szederke (Győri Audi ETO KC), Szendrei Barbara (FTC-Rail Cargo Hungaria). Balátlövők: Bárány Krisztina (Győri Audi ETO KC), Virág Noémi (Győri Audi ETO KC). Balszélsők: Korsós Dorina (Kecskeméti NKSE), Tóth Melinda (FTC-Rail Cargo Hungaria). Szakvezetés: Marczinka Zoltán (csapatvezető), Róth Kálmán (szakvezető), Danyi Gábor (edző), Schrenk Péter (fizioterapeuta), Dr. Léránt Róbert (orvos), Tóth Ferenc (technikai vezető).

AZ EB D CSOPORTJÁNAK PROGRAMJA
Június 23. (csütörtök): 16:30 Franciaország–Horvátország; 19:15 Magyarország–Szlovákia.
Június 24. (péntek):17:00 Szlovákia–Franciaország; 19:00 Horvátország–Magyarország.
Június 26. (vasárnap): 17:00 Franciaország–Magyarország; 19:00 Horvátország–Szlovákia.

Korábbi kapcsolódó írásaink: Győztes erőfelmérő, A harmadikat is behúzták

A női ifjúsági

További részletek az esemény hivatalos honlapján.

EREDMÉNYEK:
Románia–Magyarország 35-33 (18-16) és 30-32 (17-16)

A felkészülési mérkőzések részletes eredményei a Kézilabda/Eredmények/Nemzetközi/Egyéb események menüpontban.