2011-06-24 22:23
Ifjúsági Eb: nekik már nyolc!
Második fellépésén is fölényes győzelmet aratott a magyar válogatott a csehországi korosztályos kontinenstornán: sikerével bejutott a legjobb nyolc közé. Az együttes Szlovákia után a nagyobb játékerőt képviselő Horvátország ellen is imponáló magabiztossággal, 38-26-ra nyert.
dzs A biztató magyar kezdést hasonló folytatás követte, az egyenletesen magas színvonalú teljesítmény jutalma az eredményjelzőn is egyre inkább megmutatkozott. Az első, majd a második tíz perc után 7-5-re, illetve 13-8-ra vezető társulat nyolcgólos, megnyugtató előny (20-12) birtokában vonulhatott pihenőre. A játékosok tökéletesen megvalósították a remekül kidolgozott taktikát. Az agresszív, nyitott védekezésen és a gyors indításokon, lerohanásokon alapuló játékrendszer ellenszerét nemigen találták a magasabb, erősebb, ám lomhább kockásmezesek.
A térfélcsere utáni négy és fél perces magyar gólcsendet gyors egymásutánban négy magyar gól követte, az ezzel tíz fölé kúszó különbség pedig végleg lelohasztotta az akkor már amúgy is csak halványan pislákoló horvát reményeket. Az átlagon és várakozáson felüli produkció hozadékaként honfitársaink a 3. forduló történéseitől függetlenül biztosították a helyüket a középdöntőben a szintén két sikerrel kezdő franciák társaságában. A gallok elleni, vasárnapi csoportrangadó azonban korántsem lesz tét nélküli, hiszen a csapatok az egymás elleni eredményt továbbviszik magukkal a következő körbe.
A siker értékét növeli, hogy azt az egyik meghatározó játékosa, Mészáros Rea nélkül érte el a csapat. A tehetséges beálló vírusfertőzés miatt nem maradhatott a többiekkel, haza is utazott, így társai érte is játszottak, és neki ajánlják a győzelmet. Az együttes szakvezetője, Róth Kálmán boldogan nyilatkozta a lefújás után, hogy magyar csapatot nagyon régen látott ilyen jól játszani. A nyerő taktika kidolgozásának lehetőségért külön köszönetet mondott Berta Sándor videóelemzőnek, akitől kiválóan összevágott felvételeket kapott. A szakember egyidejűleg reményét fejezte ki, hogy ez a szép győzelem további lökést ad a csapatnak és erre a lelki pluszra nagy szükség is lesz a horvátoknál technikásabb, jobb franciák ellen. A rutinos tréner nagyjából 50-50%-ra adja a győzelmi esélyeket, véleménye szerint a várhatóan szoros küzdelmet apróságok dönthetik el, már csak azért is, mert ilyen fiatal lányokra még a hullámzó teljesítmény a jellemző.
A 2. JÁTÉKNAP EREDMÉNYEI D csoport: Franciaország–Szlovákia 31-15 (16-10), Magyarország–Horvátország 38-26 (20-12). A magyar gólszerzők: Bárány Krisztina 9, Tóth Gabriella 7, Szekerczés Luca 5, Virág Noémi 5, Lukács Viktória 4, Korsós Dorina 2, Szendrei Barbara 2, Vékássy Fruzsina 2, Kurucz Ivett 1, Tóth Melinda 1.
A D CSOPORT ÁLLÁSA 1. Magyarország 4 pont (71-46-os gólkülönbség) 2. Franciaország 4 (58-36) 3. Horvátország 0 (47-65) 4. Szlovákia 0 (35-64) Az ifi Eb részletes eredményei a Kézilabda/Eredmények/Nemzetközi/Világversenyek menüpontban. Korábbi kapcsolódó írásaink: Ifi Eb: sima siker a nyitányon Nekik nyolc? Győztes erőfelmérő