2011-08-03 19:55
Keretet adott
A magyar U21-es válogatott folytatja a felkészülést a szeptemberben rajtoló Európa-bajnoki selejtezőkre, ezért Róth Antal szövetségi edző kihirdette a Wales elleni mérkőzésre készülő 18 fős keretét.
A válogatott már júliusban is edzőtáborozott Telkiben, de ezúttal már felkészülési mérkőzésen is pályára lép a walesi korosztályos csapat ellen. A mérkőzést augusztus 10-én, 18 órától rendezik meg a walesi Haverfordwestben. A találkozót hivatalos FIFA-játéknapon rendezik, vagyis Róth Antal olyan légiósokra is számíthat, mint Gulácsi Péter, Simon Ádám, Nagy Dániel vagy Futács Márkó. Wales korosztályos csapatát már jól ismerhetjük, hiszen az U21-es válogatott az előző selejtezősorozatban egy csoportban szerepelt az együttessel. A mostani társulatból többen is pályára léptek mindkét találkozón. A legutóbbi mérkőzésen Wales 1-0-ra győzött, és nagyjából azzal szálltak el a korosztályos válogatott kijutási esélyei a kontinenstornára. Az U21-es válogatott kerete Kapusok: Gulácsi Péter (Hull City), Dibusz Dénes (Pécsi MFC). Védők: Szokol Zsolt (Újpest FC), Kálnoki-Kis Dávid (MTK Budapest), Fiola Attila (MVM Paks), Fodor Ferenc (Kozármisleny), Sváb Dániel (Ferencvárosi TC). Középpályások: Balázs Benjámin (Kaposvári Rákóczi), Kiss Máté (Győri ETO FC), Bódi Ádám (DVSC-TEVA), Simon Ádám (US Palermo), Nagy Dániel (Hamburg), Gosztonyi András (Videoton FC), Hidi Patrik (Budapest Honvéd), Bertus Lajos (Kecskeméti TE-Ereco). Támadók: Futács Márkó (Werder Bremen), Simon András (Győri ETO FC), Lázár Bence (Újpest FC).