2011-08-05 05:40
Málta ellen emberhátrányban is ment
Megkezdte szereplését a magyar U17-es válogatott a Telki Kupán, amelyen emberhátrányban elért győzelemmel mutatkozott be Málta ellen. A Diósdon rendezett találkozót 2-1-re nyerte a korosztályos válogatott.
Munkatársunktól Pisont István szövetségi edző a Dániel Csaba - Baksa Dénes (Nagy Dominik, 51), Fényes Szabolcs, Kovács Tamás, Tamás Krisztián - Szántó Gergő (Szabó Bence, 51.), Asztalos Dávid, Kalmár Zsolt (Medgyes Zoltán, 65.), Vlasics Dániel (Tóth László, 45.) - Farkas Zoltán, Forgács Dávid (Popgeorgiev Pantelis, 51.) összetételű csapatot szerepeltette a mérkőzésen. A magyar csapat nagyon hamar emberhátrányba került: a 9. percben Fényes nyilvánvaló gólhelyzetben szabálytalankodott az egyik máltai támadóval, amiért a játékvezető azonnal piros lappal jutalmazta. Két perc telt el, amikor a vendégek már ki is használták emberelőnyüket, így a magyar csapat egygólos hátránnyal ment szünetre. A második játékrészben nem kellett sokat várni az egyenlítésre: az 52. percben Pantelis átadása után Farkas 10 méterről lőtte ki a hosszú sarkot. Alig telt el 10 perc, s már a magyar válogatott vezetett: egy hosszan előrelőtt labdára csapott le Tóth, a kapus kifutott, a támadó pedig remek helyzetfelismerő képességről tévén tanúbizonyságot a hálóba emelt. Az eredmény már nem változott, így a magyar korosztályos válogatott győzelemmel kezdte a tornát. A következő megméretés csütörtökön lesz Telkiben, ahol a szintén győzelemmel kezdőt Horvátország lesz az ellenfél a döntőbe jutásért. – Jól kezdtünk, de a csapatjátékunkat nagyban meghatározta a kiállítás, majd a kapott gól a mérkőzés elején – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a lefújás után Pisont István. – Miután rendeztük a sorokat, higgadtan futballoztunk, és próbáltuk megtalálni a teljes mértékben kontrára játszó máltaiak gyenge pontjait. A szünet után, részben a cseréknek köszönhetően, más sebességi fokozatba kapcsoltunk, és tíz perc alatt megfordítottuk az állást. A vezető gól megszerzése után végig támadtunk, volt egy érvénytelenített gólunk is, így megérdemelten nyertük meg a találkozót. Az emberhátrányos játék sokat kivett a játékosokból, és miután nem lesz sok időnk pihenni, igyekszem frissíteni a csapatot a horvátok elleni, igen nehéznek ígérkező összecsapásra.