2011-08-11 10:20
Győztes gól a 92. percben
A szeptemberben kezdődő Eb-selejtezők előtti, utolsó nemzetközi felkészülési mérkőzésén 2-1-re győzött Wales ellen az U21-es labdarúgó-válogatott. A haverfordwesti Meadow stadionban a győztes gól a 92. percben született.
Munkatársunktól Amint arról az mlsz.hu beszámol, jól indult a meccs: a 6. percben, szép Gosztonyi-Futács összjáték után Balázs kapott kitűnő indítást, és 7 méterről, balról, estében lőtte ki a bal alsó sarkot. A 35. percben egyenlítettek a hazaiak. Szerencsétlen sérülést követően, Simon Ádám ápolása miatt rövid időre tíz főre fogyatkozott a magyar csapat, és egy jobbról érkező beadásból Lee ekkor bombázott 22 méterről, védhetetlenül a bal alsó sarokba. Az első félidőben a walesiek kezdeményeztek többet, de a mieink gyors, kombinatív ellentámadásai lényegesen veszélyesebbek voltak, mint a hazaiak felívelései és elfutásai. Fordulás után fölénybe került a hazai csapat, a 48. percben Williams 12 méteres lövése csak kevéssel kerülte el a kapunkat. Ezt követően a walesi mezőnyfölény nem párosult helyzetekkel, míg a mieink többször is közel jártak a gólszerzéshez. A 76. percben Gosztonyi 22 méterről, szabadrúgásból lőtt kapufát, de kis szerencsével Sváb és Tischler is szerezhetett volna gólt. A 92. percben a nézőtéren már mindenki elkönyvelte a döntetlent, a mieink azonban nem, és szép akció végén Haraszti 15 méterről, nagyszerű megoldást választva a jobbösszekötő helyéről talált a jobb alsó sarokba. „Ezúttal is szoros mérkőzést játszottunk, de egészen más érzelmeket szabadít fel, ha egy, utolsó percben megnyert mérkőzést követően kell összegezni – mondta Róth Antal szövetségi edző. – Hullámzó volt a játék és a teljesítményünk is, a meccs egyes szakaszaiban mi kerekedtünk ellenfelünk fölé, más szakaszaiban a hazai csapat volt a jobb. Nagyon örülök, hogy játékosaim egy kiegyenlített mérkőzés végén maguk javára tudták fordítani az eredményt.”U-21-es előkészületi válogatott mérkőzés Wales – Magyarország 1-2 (1-1) Magyarország: Gulácsi – Szokol Zsolt, Fiola (Kálnoki-Kis, 46.), Fodor, Sváb – Nagy (Haraszti, 58.), Simon Á. – Bódi Ádám (Bertus, 46.), Gosztonyi, Balázs (Hidi, 73.) – Futács (Tischler, 58.) Gólszerzők: Lee a 35. percben, illetve Balázs a 6. percben, Haraszti a 92. percben