2011-08-30 14:21
Csak a Honvéd és a Fradi nyert
Folytatódtak a küzdelmek az NB II-ben, már a 2. fordulót rendezték meg. Több NB I-es csapat másodvonala, vagyis a legidősebb utánpótlás-együttese is ebben az osztályban szerepel. Sorra vesszük, milyen eredményeket értek el.
Nagy-Pál Tamás A Budapest Honvéd-MFA találkozójáról már beszámoltunk, küzdelmes mérkőzésen, a hosszabbításban szerzett győztes gólt emberhátrányban a kispesti csapat, így 1-0-ra győzött a Vác-Dunakanyar ellen. A „kis” Loki, vagyis a DVSC-DEAC az Orosházát fogadta hazai pályán a Keleti csoportban. Szilágyi Gábor szabadrúgásgóljával a hazaiak szereztek vezetést, de a védő később is főszerepet vállalt. Saját 16-osán belül rántotta le az ellenfél támadóját, amiért piros lapot kapott, a vendégek pedig büntetőt. Kerepeczki értékesítette a megítélt 11-est, és ugyan a Debrecen emberhátrányban is fölényben futballozott, maradt a döntetlen. Az újpesti B csapatnak már jóval nehezebb dolga volt, hiszen a tavaly még első osztályú Szolnoki MÁV-ot fogadta. A lila-fehér fiatalok nem is bírtak jóval rutinosabb ellenfelükkel. Az első 45 percben Vári egy, míg Szepessy két gólt szerzett, amivel már háromgólos előnnyel mehetett szünetre a vendégcsapat. A második játékrészben már kiegyenlítettebb volt a játék, de az eredmény nem változott, 3-0-s vereséget szenvedett az Újpest. A Videoton-Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémiára is kemény dió várt, ugyanis az MTK-t fogadta Felcsúton, a Nyugati csoportban. A kék-fehérek gyorsan előnybe kerülhettek volna a találkozó elején, de Kanta József büntetőjét Somodi Bence hárította. Egy perc múlva már nem hibázott a fővárosi csapat: Kanta hozta ziccerbe Zsidait, aki megszerezte az MTK vezető gólját. A második játékrészben is a kék-fehér találat következett: Pál András labdáját Tischler Patrik pofozta közelről a hálóba. A hajrára aztán felgyorsultak az események: először Kanta hibázott újabb 11-est, majd Szakály Dénes lőtte laposan a jobb alsó sarokba a labdát, de ez már csak a szépítésre volt elég a „kis” Vidinek, az MTK 2-1-re győzött. A Lipcsei Péter dirigálta Ferencváros II-nek már kötelező volt a győzelem, ugyanis az újonc Sopron volt az ellenfél. A játék képe megfelelt a várakozásnak, Zsivoczky már a 12. percben megszerezte a vezetést. A második játékrész közepén Peszmeg is betalált, így a Fradi 2-0-ra győzött, és két forduló után hibátlan a csoportban. A Győri ETO FC B a szebb időket is megélt Tatabánya csapatát fogadta az ETO Parkban. A vendégeknek Szekér már a mérkőzés elején megszerezte a vezetést, de Varga Tamás még a szünet előtt egyenlített. Ekkor még olyan meleg volt, hogy ivószünetet is elrendelt a játékvezető. A második játékrészben 10 fokot esett a hőmérséklet, és orkán erejű szél támadt a pályán. Ezt használta ki a vendégek védője, Megyesi, aki két szabadrúgásból is betalált. A zöld-fehérek részéről nem érkezett válasz, így 3-1-es vereséget szenvedtek. A Paks második csapata Budaörsre látogatott. A mérkőzés nem volt túl eseménydús, Lengyel Ferenc csapata gól nélküli döntetlen ért el idegenben.