UtánpótlásSport
2026. március 19.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2011-08-31 09:32

Csak az egyik MFA-csapat nyert

A korosztályos bajnokságokban is zajlanak már a 2011/2012-es szezon küzdelmei. Csapatonként vesszük sorra, hogyan szerepeltek az NB I-es klubok fiataljai. Első cikkünkben a kispesti Magyar Futball Akadémia eredményeit vesszük sorra.

Az U15-ös csapat szerepelt a legjobban. Sárai György együttese a Sopront fogadta a KAC pályán, és fölényes győzelmet aratott. Csala emelkedett ki a mezőnyből, aki egymaga négy gólt szerzett. Laczkó kétszer, míg Míklósvári és Pendl egyszer-egyszer vette be a vendégek kapuját, így alakult ki a 8-0-s végeredmény. – Magabiztos, jó játékkal nyertünk a harmincnyolc fokban. Bosszantó a sok kihagyott ziccer! Gratulálok a csapatnak – nyilatkozta a lefújás után Sárai tréner a klub hivatalos honlapjának. Az U16-osok igazi rangadót játszottak, hiszen a nagy rivális Puskás Ferenc Labdarúgó Akadémia volt az ellenfél. A kispestiek trénere, Farkas Tibor bevallotta, hogy még a csapatformálás elején jár ezzel az évjárattal. Ezért taktikus játékkal próbáltak legalább egy pontot otthon tartani a Bozsik stadionban, de végül Németh Erik góljával a felcsútiak szerezték meg a győzelmet. Az U17-esek Vácra látogattak, ahol meglehetősen rossz minőségű füves pályán találta magát mindkét csapat, ami a vendégeknek okozott meglepetést. Végig a fővárosi csapat irányította a mérkőzést, és egy szöglet után kipattanóból Csábi Mihály révén megszerezte a vezetést. A hazaiak aztán az első kapuralövésükből egyenlítettek: egy 20 méterről elvégzett szabadrúgás kötött ki a Honvéd kapujában, ezzel ki is alakult az 1-1-es végeredmény. –  Nem tudtuk a saját játékunkat játszani, több dolog miatt, de sajnos akadt pár gyenge teljesítmény is a csapatban. A fiúk tették a dolgukat, de a végjátékba, vagy az utolsó passzokba mindig valami hiba csúszott. Remélem, a mérkőzés sok tanulsága közül tudunk párat hasznosítani, ami beépül, és elkísér minket a "labdarúgóvá válás" rögös útján – nyilatkozta a találkozó után Simon Miklós, a kispestiek trénere. Az U19-esekre szintén Vácon várt erőpróba, de nagyon érződött rajtuk még a szezonkezdet. Nem tudták bevenni a Dunakanyar csapatának hálóját, ellenben a hazaiak szereztek egy találatot, így egygólos vereséggel ért véget az MFA számára a találkozó.