2011-09-02 12:59
Vereség az Eb-rajton
Az írországi Dublinban kezdte meg szereplését az Európa-bajnoki selejtezősorozatban a magyar U21-es válogatott. Róth Antal szövetségi edző legénysége mintegy négyezer szurkoló előtt lépett pályára a hazai együttes ellen.
UP-info A mester a Gulácsi Péter – Szokol Zsolt, Fodor Ferenc, Kálnoki-Kis Dávid, Sváb Dániel – Bódi Ádám (Hidi Patrik, 90.), Kiss Máté, Iszlai Bence, Balázs Benjámin (Gyurcsó Ádám, 81.) – Gosztonyi András, Futács Márkó (Nagy Dániel, 79.) összeállításban küldte pályára a csapatot. Az írek kezdték lendületesebben a mérkőzést, és a 15. percben meg is lett az eredménye: röviden szabadítottak fel a magyar védők, Robert Brady pedig a csúszós talajon távolról lőtte a hálóba a labdát. Kiegyenlítettebbé vált a meccs, és a hajrában összejött az egyenlítő gól. A 38. percben Gosztonyi András ugratta ki Bódi Ádámot, aki a kapusra vezette a labdát, majd önzetlenül az üresen érkező Futács Márkó elé tálalt, és ő a kapuba passzolt. Fokozatosan újra a hazai csapat vette át a mérkőzés irányítását, és a 70. percben megint előnybe került: Brady lőtte át a labdát a hosszúsarok irányába, ahonnan Rhys Murphy fejelt a kapuba. Volt még egyenlítési lehetőségünk, de Gosztonyi szabadrúgása centiméterekkel elkerülte a kaput. A 82. percben ráadásul Iszlai Bencét, rossz ütemű belépő miatt, kiállította a játékvezető, így ember- és gólhátrányban fejezte be a magyar csapat a selejtezősorozat első mérkőzését. – A mérkőzés nagy részében a párharcok, a fizikai küzdelem dominált, ahogy arra előzetesen számítottunk is, ez azonban végül felőrölte az erőnket – nyilatkozta a lefújás után Róth Antal az mlsz.hu-nak. – Az írek dinamikusabb, erőteljesebb futballt játszottak, látszott, hogy játékosaim lassabb tempójú meccseken edződtek, nem szoktak hozzá ehhez az iramhoz. Ezzel együtt az akarati tényezővel elégedett vagyok, a harcossággal és a szervezettséggel sem volt probléma, hatalmas küzdelemben, a végén tíz emberrel játszva minimális különbséggel maradtunk alul. Kapcsolódó cikkek:U21: Egerszegi és Tischler is megsérült