2011-09-03 11:41
Súlyos vereség, negyedik hely
Utolsó mérkőzését is lejátszotta a magyar U17-es válogatott a Syrenka Kupán. Pisont István szövetségi edző csapatának tétje a bronzérem volt az ukrán korosztályos válogatott ellen.
UP-info Pisont ezúttal olyan játékosoknak is szerepet adott, akik addig kevesebbszer vagy egyáltalán nem léptek pályára, így a Dániel Csaba (Fadgyas Tamás, 65.) – Baksa Dénes (Forgács Dávid, 41.), Asztalos Dávid, Kovács Tamás, Pataki Zsolt (Tóth László, 41.) Ács Ádám (Bobál Gergő), Kalmár Zsolt, Szabó Bence (Fényes Szabolcs, 41.) Nagy Dominik (Szalánszki Bálint, 62.), Popgeorgiev Pantelis (Vallejos Dominique, 65.), Farkas Zoltán összeállításban küldte pályára a csapatot. Az első játékrészben nagyon félénkek és visszafogottak voltak a magyar fiúk, ellentétben az ukránokkal, akik három gólt rámoltak be Dániel hálójába az első 45 percben. A szünet után a tréner cserékkel próbál frissíteni, melynek meg is lett az eredménye: remek akció végén Nagy Dominik szépített. A folytatásban mindent egy lapra feltéve támadtak a magyarok, melynek eredményeképpen nagyon kinyíltak hátul, ami kedvezetett az ukránoknak, még két gólt szereztek. A végeredmény így 5-1 lett, a magyar válogatott a negyedik helyen végzett a tornán, Farkas Zoltán pedig három találatával megszerezte a gólkirályi címet. – Gyámoltalanul játszottunk ezen a mérkőzésen, nem volt meg bennünk a kellő agresszivitás, a szokásosnál több párharcot vesztettünk, és elkerülhető gólokkal kerültünk hátrányba – értékelt Pisont István az mlsz.hu-nak. – Az első félidővel az egész eddigi teljesítményünket alaposan lerontottuk, és bár a fordulás után a cserékkel és a szerkezeti változtatásokkal az ellenfél fölé kerekedtünk, a végén két kontrából növelte az előnyét az ukrán gárda. Az eredmény nem tükrözi a valós képet, nem túlzás azt mondani, hogy a második félidő egyes periódusaiban lefociztuk az ukránokat. Szép gólt szereztünk, veszélyesen támadtunk, de a helyzeteket nem tudtuk kihasználni, a végére pedig elfáradtunk, és az ellenfél két kontrája végén is gólt szerzett. A vereség ellenére hasznos volt a torna, játszottunk két nagyon jó meccset, kár, hogy elrontottuk a végét. Kapcsolódó cikkek: