2011-09-03 10:23
Vereség a Vilotic-nyitányon
Szeptember 2-án, pénteken megkezdte szereplését a magyar U18-as válogatott a szabadkai Vilotic-tornán. A házigazda Szerbia volt az ellenfél, és Tuboly Frigyes legénysége kétgólos vereséget szenvedett.
UP-info A szövetségi edző a Dombó Dávid – Poór Patrik, Tóth Ferenc, Lang Ádám (Tóth Bálint, 75.), Kozma Máté – Holman Dávid (Radó András, 45.), Patvaros Zsolt (Tar Zsolt, 60.), Vécsei Bálint (Paku Roland, 45.), Szolga Máté, Nehéz Máté, Pekár László (Pavliczky Balázs, 75.) összetételű együttest szerepeltette a találkozón. A szerbek az első félidőben végig fölényben játszottak, és ennek a játékrész hajrájában meg is lett az eredménye, ugyanis kétszer is bevették Dombó kapuját. A második félidőben már a magyarok előtt is adódott néhány lehetőség, de ezeket nem sikerült kihasználni, így maradt a 2-0-s végeredmény a hazaiak javára. – Egy nagyon jól játszó szerb válogatottól szenvedtünk vereséget. A házigazdák az első félidőben ránk erőltették az akaratukat, többet birtokolták a labdát, és kétgólos vezetést szereztek. A második félidőben voltak lehetőségeink, de nagy helyzetekben hibáztunk, ezért nem tudtuk szorosabbá tenni a mérkőzést – nyilatkozta az mlsz.hu-nak a meccs után Tuboly Frigyes. A következő ellenfél Ukrajna lesz a Vilotic-tornán.Kapcsolódó cikkek: