Nemrég beszámoltunk arról, hogy a Fiat Országos Bajnokságon a fiatal lovas és az ifjúsági számban is a Burucs család diadalmaskodott: Borbála és Barna is megnyerte a maga vetélkedőjét. A lovas családnál jártunk Gombán, ahol a gyerekekkel, és az édesanyjukkal, Andreával beszélgettünk.
Nagy-Pál Tamás Érkezésemkor Barnát még nem találtam otthon, Andrea elárulta: a srác informatika-fakultáción van, ezért várni kell rá, ám Borbála addig is válaszolt kérdéseimre.
– Mikor kezdtél el lovagolni?
– Két éves voltam, amikor először lóra ültem. Budapesten, a Nemzeti Lovardában nőttünk fel, ott kezdődött a pályafutásom. Azonnal nagy lóval próbálkoztam, ugyan volt később egy pónim is, de a szokásokkal ellentétben nem a kisebb állaton ültem először. Hat éves voltam, amikor először indultam díjlovas versenyen, hét évesen már a díjugratást is kipróbáltam. Más sportággal nem nagyon kísérleteztem, bár régen futottam, úsztam, meg tornáztam is egy kicsit.
– Hogyan szeretted meg a lovakat?
– A szüleim, sőt még a nagyszüleim is versenyeztek, így az állatok szeretete könnyen átragadt rám is.
– Emlékszel még az első lovadra?
– Természetesen. Az első lovamat, ami eredetileg anyu lova volt, Bólyának hívták, rajta tanultam meg lovagolni. Utána Kovács Henrikénél gyakoroltunk, ők adtak nekem lovat, amikor szegény Bólya 30 évesen elaludt. Ez a ló aranyos volt, de nem nagyon szeretett ugrani. Még mindig megvan, de már gyerekek lovagolják. Most Mamma Miát lovaglom, ő a legjobb.
– Ki a trénered?
– Nagyon régóta Stelcer Viktor az edzőm.
– Iskolába jársz még?– Igen. Tizenegy évig az Alsóerdősori Általános Iskola és Gimnáziumba jártam, aztán átmentem a Csanádi Árpád Sportiskolába, jelenleg ott tanulok.
– Hogyan tudod összeegyeztetni az élsportot a tanulással?
– Elég nehezen... Próbálom, de nem egyszerű. Délután négy körül érek haza a suliból, lovagolok, és utána tanulok még este, már ha nem alszom el...
– Mennyi időd jut mindezek mellett a szórakozásra?
– Itt a faluban szinte senkit nem ismerek, úgyhogy eljárni sem szoktam. Versenyeken szoktunk néha bulizni, és nagyon ritkán elmegyek Pesten moziba, de ez sem jellemző annyira.
– Országos bajnok lettél a nyáron, milyen volt a verseny?
– Az első napon nagyon meglepődtem. Nekem jelenleg Szabó Gábor a legnagyobb riválisom, szinte minden versenyen vele harcolok, és legtöbbször le is szokott győzni, ezért az volt a célom, hogy őt fölülmúljam. Ő előbb ment, mint én, hibátlanul teljesített, ráadásul nagyon gyorsan. Én egy verőhibát vétettem, de Mamma Mia annyira gyors volt, hogy még így is én győztem. A középdöntőben arra koncentráltam, hogy hibátlanul menjek. A döntőben próbáltam nyugodtan menni, sikerült is, és csak én tudtam hiba nélkül végigmenni a pályán.
Közben Andreához fordulok.
– Mit érez ilyenkor egy anyuka, amikor mindkét gyermeke megnyeri az országos bajnokságot?
– Nagyon büszke vagyok, hogy mind a két gyerek eljutott ide. A férjem, Balázs, 28 évig volt szövetségi kapitány. Az ő idejében nőttek fel olyan lovasok, mint a Kovács testvérek, a Krucsó testvérek és a Szász testvérek. Náluk mindig az volt az érdekes, hogy a fiatalabb gyerek volt a tehetségesebb. Nálunk is ezt mondták, hogy a fiú jobb. Szerintem viszont egyformák. A kérdéshez visszatérve, remegő érzés. A versenyeken egyébként én csupán videózok, hogy a gyerekek visszatudják nézni, mit hogyan csináltak.
– A srácok maguktól találták ki, hogy a szülők nyomdokaiba szeretnének lépni?
– Hát noszogatni egyiket sem kellett, az biztos. Amikor kicsik voltak én általában nem a parkba vittem őket... Már akkor sem féltek az öreg Bólyától, akit lovagolni kellett. Így szerettek bele végül a lovaglásba.
– Mióta laknak itt Gombán?
– Négy éve, amióta a szövetségből kirúgtak minket, de ez már egy másik, elég nagy téma lenne. Röviden: engem kirúgtak, mert a férjemmel nem dolgozhatok együtt, a férjemet pedig azért, mert a Nemzeti Lovarda nem működik tovább, de persze tovább működött. Bánjuk, mert itt nem annyira találjuk a helyünket.
Bora persze nem csupán az országos bajnokságon remekelt, akad még nagy sikere...
– Te melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
– Tavaly és az idén is országos bajnok lettem ifjúsági kategóriában, erre a két győzelemre nagyon. Az elmúlt hét végén a Nemzeti Vágtán megnyertem a nagydíj díjugratás részét. Kijutottam három ifi Eb-re és egy junior Eb-re.
– És a hollandiai döntőbe jutás? – szólt bele a figyelmes és alapos anyuka.
– Igen, Hollandiában az elődöntőben Szabó Gábor lett az első, én pedig a második. A fináléba is bejutottam. Ezzel én lettem az első magyar lány, aki díjugratásban Eb-döntőbe tudott jutni. Kétszer voltam már serdülő B bajnok, ezekre is büszke vagyok.
– Vannak álmaid a lovaglással kapcsolatban?
– Vannak, de hát ebbe az anyagi háttér jelentősen bele fog szólni. A 2012-es olimpia már túl közel van, de a következő olimpiára jó lenne kijutni, miként egy felnőtt Eb-re is.
– Ehhez egy milliomos nyugaton élő fiút kell találnod – adja ki az instrukciókat Andrea.
Barna még nem érkezett meg, így Bora felajánlotta, hogy felnyergeli Mamma Miát, és tesz vele pár kört. Látszott, hogy mennyire büszke a lovára, jó fél óráig csinosította, mire megfelelőnek találta, hogy szerepelhessen az általam készített fotókon. Utána bementünk a házba, ahol büszkén mutatja a serlegeket és a szalagokat, amelyeket a család különböző tagjai nyertek eddig. A szobájában az egyik falat szalagrengeteg borítja, közel 300 volt belőle.
Andreától közben arról érdeklődtem, vajon mi az anyagi vonzata annak, ha két gyermeket is versenyeztet egy család. Elmondta, hogy nagyon nehéz, a lótartás mellett a nevezési díjak, az utazás, főként, ha külföldre szeretnének menni. Szóval nem egyszerű, de Andrea elmondása szerint Balázs elhatározta, hogy két ilyen tehetséget semmi áron nem hagy elveszni.
Közben Barna megérkezett, Andrea elszaladt érte autóval az állomásra, úgyhogy ismét Borát faggatom.
– Mennyire segítitek egymást Barnával?
– Nagyon. Amikor Viktor edzőnk nem tud hozzánk kijönni, akkor együtt edzünk. Én rengeteg tanáccsal is ellátom őt, meg persze Barna is engem, ha észrevesz valamit.
– Ki a jobb kettőtök közül?
– Már elég sokat versenyeztünk egymás ellen, van amikor ő végez előrébb, van amikor én.
– Nem szokott ebből feszültség lenni köztetek?
– Nem, egyáltalán nem, hiszen az csak verseny.
Barna és Andrea meg is érkezett, így a család legfiatalabb tagjával is megismerkedhetek.
– Te mikor kezdtél el a lovaglással foglalkozni?
– Már kisgyerekkorom óta lovagolok, nyolc évesen mentem először díjlovagló versenyen, és tíz éves korom óta versenyzek díjugratásban.
– Milyen lovakon lovagoltál eddig?
– Nagyon sokfélén. Egy saját lovam volt, a Kisherceg, vele még gyermek versenyeken indultam, de ő sajnos elpusztult. Azóta Prímát lovagolom.
– Te is iskolába jársz még, hogy néz ki egy ilyen hétköznapod?
– Igen, tizenegyedikes vagyok az Alsóerdősori iskolában, ahová a nővérem is járt. Iskolába vagyok napközben, hazaérek négykor vagy még később, aztán lovagolok, utána pedig tanulok. Vagy nem...
– Mennyi idő jut a barátokra?
– A hétköznapokon igazából semennyi, ezért inkább a versenyeken találkozom a barátokkal.
– Hogyan lettél országos bajnok?
– Tavaly is indultam, de akkor a nővérem is, és ő győzött, én meg negyedik lettem. Az idén négy hibaponttal álltam a döntőben, de a többiek elég sokat ütöttek, így végül első lettem.
– Melyik eredményedre vagy a legbüszkébb?
– A 2009-es gyermek Euróba-bajnokságon ezüstérmes lettem, és erre az ifjúsági aranyéremre is nagyon büszke vagyok.
– És csapatbajnok voltál – jön a súgás a még mindig figyelmes anyukától…
