Nyilasi meg a Bozsik

Ha más hozadéka nem is lenne az ötévnyi szünet után újraindított Bozsik-programnak, csak az, hogy a futballal most ismerkedő kölykök megismerik Nyilasi Tibor nevét, talán már akkor is megérte volna feltámasztani az MLSZ méreteit és szervezettségét tekintve is példátlan, már-már küldetésbe hajló vállalkozását a hazai gyerekfutball fellendítésére... A múlt megidézése – hogy volt nekünk valaha Orthunk, Puskásunk, Albertünk és Nyilasink is – önmagában motiváló lehet a lurkók számára, akik, semmi kétség, egytől egyig Orthokká, Puskásokká, Albertekké és Nyilasikká szeretnének válni. De vajon tényleg reménykedhetnek-e ebben? – erről diskuráltunk az MLSZ sportágfejlesztési igazgatójaként tevékenykedő hajdani klasszissal, aki amolyan főfelügyelőként irányítja a mérőszámait tekintve minimum lenyűgözőnek minősíthető, az OTP és a MOL által támogatott programot.

gébé – Néhány napja járta be a hír a sajtót, hogy egy hét és féléves dabasi kisfiút szerződtetett a Barcelona csapata. Őt már nem érinti a Bozsik-program... – Valóban, ám a cikkekben az is szerepelt, hogy a katalánok éppen a program egyik eseményén készült videó nyomán figyeltek fel a kissrácra. Az összefüggés tehát nyilvánvaló a számomra, még akkor is, ha Zolika szülei úgy döntöttek, élnek a lehetőséggel, és nem idehaza képeztetik tovább gyermeküket. – Azt nem kérdezem meg, hogy a hetvenes, nyolcvanas évekből emlékszik-e a hasonló példára, mert sejtem a választ... Az viszont érdekel: mit szól a korábbi világklasszis ahhoz, hogy már a kisiskolások orra alá is szerződést dugnak az európai elitklubok? – Én már kevés dolgon lepődöm meg. Nem csodálkoznék azon sem, ha egy terhes anyukát keresnének fel a játékosügynökök, mondván: halljuk, milyen ígéretesen rugdalózik a magzat a hasában... A dabasi fiú amúgy tényleg tehetséges, ügyes, van érzéke a játékhoz. Hasonlóképpen a futballal Afrikától Brazíliáig most ismerkedő több ezer kölyökhöz. Azt, hogy melyikükből lesz komoly labdarúgó, ebben a korban még lehetetlenség megmondani. Csupán annyit lehet kijelenteni: a srác számára – amennyiben minden klappol a további pályafutása során – megvan az esély arra, hogy eredményes futballistakarriert fusson be. A Bozsik-program egyik célja éppen az, hogy minél szélesebbé bővítsük azt a tömeget, amelyből a későbbiekben meríthetünk, s hogy ne hagyjunk elveszni a sportágban egyetlen olyan fiatalt sem, akiben megvan a talentum és az akarat. – A legkevésbé sem az ünneprontás szándékával, csupán a tények rögzítése miatt mondom: akadt már néhány hasonló kampány a magyar futballban korábban is, mi több, Bozsik-programunk is volt a múltban... Mitől, miben más a mostani kezdeményezés? – Először is: hagyjuk a kampány kifejezést, mert attól joggal áll fel a szőr az emberek hátán. A jelenlegi, Európában is mintaértékűnek mondott program lényege, hogy az ország bármely szegletében élő kisfiú vagy kislány lehetőséget kapjon a játékra, képességei kipróbálására, ha kedve van hozzá. Az ötvenes-hatvanas években tele volt az ország grunddal, kisebb-nagyobb sportpályákkal, amelyeket suli után elleptek a gyerekek. Ma más a helyzet, elfogytak a létesítmények, így aztán egyetlen megoldás létezik: el kell menni a fiatalokhoz. Így is teszünk, mert hiszünk benne: ahhoz, hogy valaki megszeresse a francia krémest, egyszer meg kell kóstoltatni vele. Szakaszos, egymásra épülő rendszer kiépítésébe kezdtünk, és meggyőződésem, hogy sikerrel járunk. – Azért nem a bölcsődében kezdik, ugye? – Az még kicsit tényleg korai lenne, de az óvodákat már felkeressük. Az igazi terep persze az iskola, amelyeket támogatunk, ha megfelelnek az általunk felállított követelményeknek. Nevezetesen, ha szerződést kötnek egy közelben található egyesülettel; ha vállalják, hogy a tanórákon kívül legalább hetente kétszer a Bozsik-program keretei között futballedzéseket tartanak; s ha részt vesznek a program havi két alkalommal szervezendő tornáin. Három éves kortól tizenkilenc éves korig szeretnénk végigkövetni a srácokat azon az úton, amely közülük a legtehetségesebbeket a válogatottakba, vagya akár a világhírnévig is elvezetheti. Ennek jegyében dogoztuk ki a részleteit a gyermeklabdarúgás intézményi és egyesületi programjának, a körzetektől az alközpontokon és a megyéken át egészen a régiókig, majd az országos területi centrumokig terjedő, úgynevezett kibontakoztatási programnak, s lefektettük annak az alapjait is, hogy a tehetséggondozás, úgymond, elit helyszíneken, a kiemelt utánpótlás központokban és akadémiákon teljesedjék ki. – Mit tesz hozzá az MLSZ a kétségkívül szép szavakhoz? – Szinte mindent. Magát a szervezettséget, a kontrollt, a franchise-t, a szakembergárdát, a ötven és kétszázezer forint közöti támogatást az infrastruktúra fejlesztéséhez, a pályák, a tornatermek, a grundok építéséhez. De talán mindennél fontosabb a játék újbóli, tömeges méretű megszerettetése. A filozófia lényege, hogy „hagyd játszani a gyereket!” Éppen ezért – noha a gólokat természetesen számoljuk a tornákon – a Bozsik-program nem eredménycentrikus, nem az számít, hogy az egyik vagy a másik csapat győz-e, hanem hogy kölykök ezrei élvezzék a futballt, az együttlétet, a játékot. Mert nincs annál szörnyűbb dolog, mint amikor az apa vörös fejjel üvöltözik a pálya széléről, a gyerek pedig megszeppenten, remegő lábbakkal hallgatja a szitkokat...

– Olyan szenvedélyesen beszél, hogy a legszkeptikusabbak is elhiszik: amibe most belefogtak, tényleg végigcsinálják... – Ha szenvedélyes vagyok, annak az az oka, hogy valóban őszintén hiszek benne: helyes úton járunk. A mi Bozsik-programunk annak idején a grund volt, s ha most nincs grund, hát létre kell hoznunk azokat. A grundokra a természetes kiválasztódás volt a jellemző, ma a tehetségkutatásra energiákat kell fordítanunk, hiszen más időket élünk. Bár nem cserélnék a mai fiatalokkal, mert azt a rengeteg élményt, amit mi átélhettünk, ők talán sosem fogják, mégis azt mondom: most olyan lehetőség hullik az ölükbe, amellyel élniük kell nekik, s élnünk kell nekünk, felnőtteknek is. – Akad-e elegendő szakember egy többezres tömeget megmozgató eseménysorozat megfelelő színvonalú megvalósításához? – Magától értetődő, hogy az edzőkollégák mindegyikét bevonjuk a programba, de ugyanígy az is: a testnevelő tanárokkal szintén szorosan együtt kell működnünk. Az ő részükre készítettünk egy Futball ABC című kiadványt, amelyet hamarosan megkapnak, s amely jó szolgálatokat tesz majd a képzésben. Fontos összetevője a mostani programnak az is, hogy az MLSZ alkalmazottai folyamatosan ellenőrzik a munkát, a szervezettséget, azt, hogy valóban az elképzeléseinkhez igazodnak-e az egyes tornák, események. Ebben, például, alapvetően különbözik a jelenlegi kiírás a korábbitól, amelynek éppen a kontroll hiánya volt az egyik legfőbb hibája. – Van szándék, program, van szakember, van gyerek. De van-e elegendő pénz? – Az OTP és a MOL nagyvonalú támogatásának köszönhetően adottak a feltételek ebben a tekintetben is. Az összköltségvetés 1,16 milliárd forint: ebből 400 millió az állami támogatás, a fennmaradó összeget állja a két cég. Az biztos, hogy az anyagi források nem lesznek gátjai a sikernek. – Képzeljük el, hogy négy évet ugrunk előre az időben, és újra beszélgetünk. Miről folyik majd a szó? – Reményeim szerint arról, hogy egy csomó új pályán rengeteg gyerek futballozik nap mint nap, és mindennek a tetejébe közöttük olyan ígéretes fiatalokat találtunk, akik megalapozhatják a magyar labdarúgás jövőjét. Ha így történik, meglátja, egy csapásra a múlté lesz a manapság még oly jellemző apátia is, megint érdemes lesz meccsre járni, szurkolni a klubjainknak, a válogatottaknak. Kívánhatunk ennél többet?

CSUPA NAGY SZÁM A Bozsik-programban 700 oktatási intézmény és 900 sportszervezet vesz részt. A tornákat 171 körzetben, 57 alközpontban és 20 megyei központban rendezik. A munkát 1100 iskolai edző, 2700 klubedző, 171 körzetvezető edző, 57 alközpontvezető edző, 20 megyei koordinátor és 20 megyei szakmai igazgató irányítja.