2011-12-05 12:16
Pisont: a csoport esélyesei vagyunk
A magyar U17-es labdarúgó-válogatott októberben Fehéroroszországot, Andorrát és Norvégiát megelőzve nyerte meg az Eb-selejtező első körét. A tavaszi elitkör sorsolását az első kalapból várta Pisont István szövetségi edző csapata, és amellett, hogy Magyarország nem került „halálcsoportba”, még a rendezés jogát is kapta.
Nagy-Pál Tamás – Oroszország, Belgium, Wales. Mi volt az első gondolatod, amikor meghallottad a három leendő csoportellenfél nevét? – Az, hogy elégedettek lehetünk a sorsolással. Egyáltalán nem becsülöm le az ellenfeleket, de ha úgy szerepelünk, ahogy eddig is, akkor a csoport esélyesei vagyunk. – Elkezdődött-e már az ellenfelek feltérképezése? – Most indul, próbálunk anyagot beszerezni róluk, de azért nem teljesen ismeretlenek számunkra. A belgákat már láttuk, sőt játszottunk és győztünk is ellenük. Kérdés, hogy akkor hány játékos hiányzott az alapcsapatukból, de számunkra egyértelműen pozitív volt a mérkőzés tanulsága. Wales, úgy érzem, mindig minden korosztályban kakukktojás. Bárkit legyőzhet, de bárkitől ki is kaphat, az utolsó leheletükig fognak küzdeni, az biztos. Az orosz csapat a legerősebb ellenfél. A tavalyi U17-es csapatuk ellen játszottunk, nagyon nehéz mérkőzés volt. Egyik legnagyobb előnyük, hogy hozzánk képest óriási játékosállományból válogathatnak. – Mekkora előny lehet az, hogy az elitkör rendezési jogát is elnyertük? – Rengeteget segíthet, nagyon örültem neki, hogy így történt. Nagy motiváció ez mind a játékosoknak, mind a szakmai stábnak. Az egész torna sokkal jobb hangulatban zajlik majd hazai környezetben, így még jobban bízunk a sikeres szereplésben. – Milyen feladatok várnak addig a csapatra? – Ebben az évben már nem játszunk, a csehek elleni két találkozó volt az utolsó megmérettetésünk. Elmondhatom, hogy nagyon szép és sikeres év van mögöttünk, most készítjük róla a beszámolót. Az elitkörig több feladata is van még a szakmai stábnak: jobban össze kell hoznunk a játékosokat, több nemzetközi mérkőzést is kell játszanunk, és összetartásokat rendeznünk. A keret sincs még meg, persze van egy alap, amibe kapaszkodunk, de mindenki előtt nyitva áll a kapu, ezért szerepeltettem a csehek ellen is olyan játékosokat, akik nem voltak ott az Eb-selejtezőn. Minderre három hónapunk lesz, ez elegendő idő. A tavaszi elitkört, ahonnan a csoportgyőztes jut ki a kontinenstornára, március 23. és 28. között rendezik Telkiben.