Egyedül szinkronban

„Már vártam egy ilyen megkeresésre!” – mondja Lukovszky Sarolta, a Római SE szinkronúszója. A lány országos bajnok és a Magyar Kupa ezüstérmese korosztályának solo-kategóriájában, s 13 éves kora ellenére már a válogatott tagja, az idei Flanders Openen első és második helyezést is szerzett. Nem mellesleg kitűnő tanuló, és szereti férfi kortársainak bizonyítani fizikai erejét...

Sajó Annamária – Miért a solo-kategória? – Ez az én számom. Szeretek egyedül dolgozni, a közönségnek így előadni, ez megy a legjobban. Soloba általában olyan lányokat választanak, akiknek szebb a spiccük, a lábformájuk, nekem pedig megvannak ezek az adottságaim. – A soloságnak van egy olyan áthallása, hogy az ember szeret egyedül csillogni. – Élvezem, hogy úgy adhatok elő, hogy csak engem néznek, de ennek meg van a hátránya is. Csapatban van mögöttem valaki, aki biztat, itt viszont csak én vagyok, és nem könnyű így kiállni a publikum elé. – A mozgásművészeti sportágak egyszerre igényelnek fizikai, technikai és előadói képességeket. Neked melyik a legfontosabb? – Mindegyik fontos, hiszen ezek a tulajdonságok kiegészítik egymást. Nincs esztétika erőnlét nélkül, és ez fordítva is igaz. Csapatszámokban fontosabb a fizikum, soloban azonban az előadáson van nagyobb hangsúly. A mi mozdulataink könnyednek látszanak, de hihetetlen erő van mögöttük. Ez egy összetett sportág, így napi egy-két órát erősítünk, napi két-háromezer métert úszunk, amely még egy úszónak is megterhelő! A spárgánknak mínuszban kell lennie, vagyis száznyolcvan fok alá nyomjuk a lábunkat, ami lazaságot követel. Mindemellett persze kecsesen is kell mozognunk, így balett- és ritmikus sportgimnasztika órára is járunk, a szigetkör ötezer méteres távjának lefutása után… – A lírai, a bohókás vagy a komoly kűröket szereted jobban? – A lírait, mert ebben a legjobb az előadás módom, különösen a latin stílusban. – Ha már a latin kultúrát említetted: a te példaképed a pekingi olimpia katalán ezüstérmese, Gemma Mengual. Miért éppen ő? – Megfog az előadásmódja. Hihetetlenül nagy technika tudása van, mégis úgy mozog a vízben, mintha külön életre kelne, és nem végezne kemény izommunkát. Nagyon régóta csinálja, és még mindig a legjobbak között van, pedig már több gyereke van! A 2010-es, budapesti Európa-bajnokságon például terhes volt, de máris indul versenyeken. – Most léptél át a gyerekkorosztályból az utánpótlásba. Miben különbözik a kettő egymástól? – A gyerek korosztályban tizenkét éves korunkig maradhatunk, ám már ekkor keményen kell készülnünk az utánpótlás jellegzetességére, a rövid programra. Ezt a váltást nehéz megtanulni, éppen ezért már gyerekversenyzőként keményen nyomtam a kűröket, mert nem lehet őket egyik pillanatról a másikra elsajátítani, tele vannak nehéz mozdulatokkal. Az én kedvencem egyébként a derékra és spárgára épülő walkover back, amely a kötelezők egyik fő eleme. – Tudom, hogy mindenki ezzel a kérdéssel bombáz benneteket, de meg kell tudnom: a tizenhárom éves kamaszlánynak, aki most kezdi felfedezni a nőiséget, milyen érzés nyáron orrcsipesz- és úszószemüveg nyomokkal járkálnia? – Nem jó, de nem szégyellem őket, épp ellenkezőleg: büszke vagyok rájuk, mert a befektetett munkámat jelképezik. Nyáron rengeteget edzünk, ráadásul a szabadban, napi hét órát. Így teljesen lebarnulunk, a szemem viszont úgy néz ki, mint egy pandának! Az erre irányuló kérdéseket azonban elütöm azzal, hogy rajtam legalább látszik, hogy edzek! – Nők vagyunk egymás között: avass be a csillogó úszódresszek… – Jajj, az a legizgalmasabb, legalábbis számomra! Ha már készen van a kűr és a megvágott zene, hozzálátunk a dressz tervezéséhez, amelyben ugyan a kreativitás játssza a főszerepet, de a passzolnia kell a program témájához. Nekem például spanyol zeném van, így a kűrruhám is rózsás, csipkés, tehát latinos. A dresszeket természetesen varrónők készítik, de van úgy, hogy mi megyünk el anyagért, kisebb kiegészítőkért. Hozzá kell tennem, hogy mindez nem olcsó dolog: a ruhák ára tízezer forintnál kezdődik… – A profi sminkhez nem vagy fiatal? – Hozzászoktam. A szépségén túl éppen azért szeretem, mert különleges, hiszen iskolába soha nem rakom fel. Csak versenyekre, de egy-két óránál tovább ott sincs rajtam. – A kemény sportágakhoz vonzódók hajlamosak legyinteni a vízi balettre. Mit üzennél nekik? – Azt, hogy az iskolai tornaórán nagyon sokszor vetettem össze fizikai tudásomat vízilabdásokkal, és sokszor alul maradtak! Egyébként kimondottan szeretem az ilyen erőnléti kihívásokat, mert ezzel is a szinkronúszást dicsőítem: ez nem csak mosolygás és könnyű uszikálás a vízben, hanem egy kemény sportág!