UtánpótlásSport
2026. március 18.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Egyéb sportágak

2012-02-23 20:28

Tanulj meg gurítani!

Ismét utánpótláskorú fiatalok veszik birtokukba az FTC tekepályáit február 27-én. A középiskolás tanulók bármiféle tekés tapasztalat nélkül fognak gurítani egymás ellen.

Krecsik AdriennA versenyt olyan középiskolás tanulók részére hirdették meg, akik eddig még nem találkoztak a sportággal, viszont szeretnék megismerni, vagy csupán kimozdulni otthonról, és jót szórakozni. A szervezők hatvan főre számítanak, akik több mint tíz csapatot alkotnak, de néhány edző is kilátogat az eseményre, úgymond terepszemlét végezni, és megfigyelni, melyik utánpótláskorú gyereket lenne érdemes bevonni komolyabban is a sportba. – A nap célja elsősorban a sport felé orientálás, és hogy megismertessük a sportágat a fiatalokkal, másodsorban egyfajta utánpótlás-toborzás – mondta el honlapunknak Tóth Zoltán, a Ferencvárosi Torna Club tekeszakosztályának vezetője, aki azt is megosztotta velünk, hogy a gyerekek nagyon lelkesek, és tetszik nekik a kezdeményezés. – Azt szűrtem le a visszajelzésekből, hogy várták már a folytatást, amelynek eddig financiális akadályai voltak. Így is meg van kötve a kezünk, de úgy gondolom, hogy ez az a befektetés, ami minden pénzt megér, hiszen ha a sportágba gyerekeket tudunk hozni, és akár saját örömükre, akár versenyszerűen elkezdenek játszani, mindenképpen nyertünk. Az előzőekben folytatást említettünk, mivel tavaly már tartottak próbaversenyt, amelynek óriási sikere volt. Ezen felbuzdulva rendezik meg a mostanit, s nem titkoltan őszi fordulót is terveznek, ahol még több csapatot szerepeltetnének. Így hagyomány teremtődne az összejövetelből, hogy minél többször megmérethessék magukat a fiatalok ilyen formában. Ebből adódik a kérdés: milyen formában? A csapatok az úgynevezett piramis-játékot játsszák, amely nem igényel pontos gurítani tudást, és hogy valaki egyből fel tudja borítani mind a kilenc bábut. Mondhatnánk azt, gurít, amit gurít és talál, amit talál. Ha valaki nullát dob, az is érvényes találatnak számít. A lényeg a játék. De azért nem árt koncentrálni a dobásokra és a pályára. A csapatok sorsolás útján kapják meg ellenfeleiket, és egyenesági kiesés van, akik győznek a selejtezők során, azok egyre lépnek feljebb, mígnem a döntőig érnek, ahol a végső győztes jutalma a középiskolás kupa. A fiatalok versengésére szeretettel várnak minden érdeklődőt, a helyszín az FTC tekepálya, február 27-én 14 órakor.