2012-03-28 19:25
A csapat kijutott, a többiről az UEFA dönt
A magyar U17-es válogatott Oroszország csapatával játszott az Eb-selejtezős elitkör utolsó csoportmérkőzésén. A fiúknak mindenképpen győzniük kellett a kijutáshoz, és közben szurkolni, hogy a belgák ne tömjék ki nagyon a walesieket. A győzelem megvan, de a belgák óvása még keresztülhúzhatja a számításainkat.
Nagy-Pál Tamás Erősen kezdett Telkiben a magyar válogatott az oroszok ellen, Farkas Zoltán lövése az 5. percben épphogy elkerülte a vendégek kapuját. Nem sokkal később Németh Márió ment el a bal szélen, középre gurított labdájába ugyan beleütött a kapus, az viszont így Berecz Zsombor elé került, de egy védő önfeláldozóan belevetődött a magyar támadó lövésébe. A 16. percben kellett Hrabina Alexnek először bravúrt bemutatnia, majd 4 méterről ziccerben fejelt fölé egy orosz játékos. Válaszként Németh vette célba szabadrúgásból a vendég kaput, de az orosz hálóőr is bemutatkozott, a bal alsó elől tolta szögletre a labdát. A folytatásban kicsit visszavettek a csapatok, de némileg váratlanul a 39. percben megszerezte Pisont István csapata a vezetést: Bobál Dávid szerzett labdát, indította Vida Krisztofert, aki Bereczhez továbbított. A csatár a 16-os bal sarkától gyönyörűen tekert a hosszú felső sarokba (1-0). A másik mérkőzésen a belgák is 1-0-ra vezettek a félidőben, ezzel pedig a magyar alakulat állt továbbjutásra. A fordulás után ott folytatták a fiúk, ahol abbahagyták: a csereként beállt Nagy Dominik ugratta ki remek labdával Bobál Gergelyt, aki 11 méterről nagyon higgadtan lőtt a kapus mellett a bal alsóba (2-0). A gól a vendégekre volt jó hatással, pár perc múlva meg is szerezték a szépítő gólt: kontra végén Turik találta el hat méterről a felső kapufát, ahonnan a gólvonal mögé pattant a labda (2-1). Bobál Gergely gyorsan válaszolhatott volna, már csak a kapussal állt szembe, de nem sokkal mellé gurított. A vendégek eközben vérszemet kaptak, a 63. percben egy akción belül többször is Hrabina reflexei mentették meg a csapatot a góltól. A 77. percben már a magyar kapus is tehetetlen volt, amikor bal oldali beadás után Jascsukra továbbította a hálóba a labdát (2-2). Ezzel már a belgák álltak továbbjutásra, de még semmi nem volt veszve, csak újabb magyar gólra volt szükség. A hosszabbítás első percében össze is jött a fiúknak, újra megrezdült az orosz háló! Asztalos Dávid indult meg a saját 16-osától a bal oldalon, minden szembekerülő védőt otthagyott, utoljára kicsit hosszan tolta meg a labdát, de még elérte az alapvonal előtt, középre gurított, Farkas Zoltán pedig a kapuba lőtt (3-2). Ezután véget is ért a mérkőzés. Először még nem mertek örülni a srácok, de amikor bemondták a pályán, hogy a belgák 3-0-ra győztek, kitört rajtuk a boldogság, hiszen elméletileg kiharcolták az Eb-döntős részvételt! Sajnos, hozzá kellett tenni, hogy elméletileg, mert van rá esély, hogy mégsem a pályán elért eredmény fog számítani. A belgák ugyanis megóvták az oroszok elleni találkozójukat, ugyanis szerintük ellenfelük eltiltott játékost szerepeltetett a mérkőzésen. Az UEFA fegyelmi bizottságának a leggyakoribb eljárása az ilyen esetekben az, hogy a sértett fél javára ítélik 3-0-ra a találkozót. A belgák valójában 1-0-ra nyertek. Ebben az esetben pedig jobb gólkülönbségük révén a belgák jutnának ki a kontinenstornára, a magyar fiúk pedig rajtuk kívül álló okok miatt lemaradnának. – Óriási eredmény, hogy a pályán kiharcoltuk az Eb-n való részvételt – mondta honlapunk a találkozó után a második gólt szerző Bobál Gergely. – Az más kérdés, hogy valóban kijutottunk-e. A félidőben azt mondta nekünk az edző, hogy első a biztonság, és utána kontrákból próbáljunk meg gólokat rúgni. Ez elég korán sikerült is nekem. Utána az volt a baj, hogy megnyugodtunk, azt hittük, már megvan a meccs, erre kaptunk gyorsan egyet. Volt még egy helyzetem utána, s ha azt berúgom, lehet, másképp alakult volna, de ez van, így is van minek örülnünk, hiszen 3-2-re nyertünk – utalt Bobál arra, hogy kétgólos győzelemmel óvás esetén is a magyar válogatott jutott volna tovább. – Nagyot küzdöttünk – sóhajtott Pisont. – Ez az idegek harca volt, a végére maradt a nagy döntés. A pályán mi kiharcoltuk a részvételt, meglátjuk, hogyan tovább. Nem tudjuk, mikor derül ki, de ne is erről beszéljünk, inkább hadd dicsérjem a gyerekeket. Hét pontot szereztek és tíz gólt rúgtak három mérkőzésen, a jövőt illetően ez nagyon bíztató. Végig bíztam a győzelemben, annak ellenére, hogy a második félidőben nagyon szétszakadt a csapat. Asztalos Dávidot a végén azért küldtem előre, mert tudtam, hogy nagy erő van benne, nagyszerűen ment el a bal oldalon az utolsó percben. Sajnálom, hogy 2-0 után elvesztettük a fonalat, magunkra húztuk az oroszokat, és elhitték, hogy megnyerhetik a meccset. Örülök, hogy ennek ellenére győztünk, ebből lehet építkezni!Kapcsolódó cikkek