2012-04-06 17:59
Jó volt a hajrá, magyarok
Pénteken kezdődött az ötödik Puskás-Suzuki Kupa: az U17-es csapatoknak kiírt utánpótlástornán két hármas csoportban küzdöttek a fiatalok a döntőbe jutásért.
Nagy-Pál Tamás A B csoport első találkozóján a kispesti Magyar Futball Akadémia és a román Hagi Academia találkozott. A Honvéd gyorsan letámadta ellenfelét, és már a 3. percben megszerezte a vezetést: Bobál Gergelyt egy kiugratás után szabálytalanul szerelték a védők, így a játékvezető büntetőt ítélt. A sértett állt a labda mögé, és meg is szerezte a vezetést (1-0). A 10. percben megduplázta saját maga és csapata góljai számát a támadó: egy jobb oldali akció végén átvette a labdát, és 12 méterről csavart a jobb felső sarokba. Gyönyörű gól volt (2-0). Ezután kiegyenlítettebbé vált a játék, a szünetig már a románok előtt is adódott egy-két lehetőség, de nem született újabb gól. A második félidőt negyed órán keresztül bírta ki kapott gól nélkül a Hagi Academia: a 60. percben Bobál Gerely harcolt ki szabadrúgást, a beívelt labdát pedig testvére, Dávid fejelte a kapuba (3-0). A Honvéd visszavett a hátralévő időben, a románok pedig lélekben feladták a meccset, így háromgólos győzelemmel kezdett a magyar csapat. A torna második mérkőzésén a rendező Videoton Puskás Akadémia a Panathinaikosz korosztályos csapatával találkozott az A csoportban. Az első játékrészben egy gól esett: az előrehúzódó Lorentz Marcell vette be fejjel a görögök kapuját. Nem sokkal később Gekas kiállítása miatt emberelőnybe került a fehérvári alakulat, így minden jel arra mutatott, hogy a második játékrészben simán meglesz a magyar csapatnak a mérkőzés. Ám a Pana került fölénybe, a magyar fiúk mintha túlságosan megnyugodtak volna a gól-, és emberelőnytől. Ennek lett is következménye, egy szöglet után Vosdou egyenlített, így újra a vezetés megszerzéséért kellett támadnia a Vidinek. Ez a hajrában összejött a magyar csapatnak: Tóth Márk lőtte gyönyörű mozdulattal kapásból a jobb alsó sarokba a labdát (2-1). A Honvéd után így a Puskás Akadémia is győzelemmel kezdte a tornát. Folytatás szombaton, a kispestiek az Austria Wiennel, míg a felcsútiak a Real Madriddal csapnak össze.Kapcsolódó cikkek