2012-05-03 10:57
Ezüst Kazahsztánból
Negyedik mérkőzésén először kapott ki Kazahsztánban a magyar U16-os válogatott: a Pisont-legénység Irán ellen maradt alul 3-1-re, így az ezüstérmet szerezte meg a felkészülési tornán .
UP-info Az U16-os válogatott Kazahsztánban táborozó fele két győzelem és egy döntetlen után jutott be a felkészülési torna döntőjébe. Pisont István szövetségi edző csapatának ezúttal Irán ellen kellett pályára lépnie, a tét az aranyérem volt. A tréner a Koszech Kristóf – Talabér Attila, Kecskés Ákos, Csicsek Levente, Barna Szabolcs (Nagy Ádám, 70.) – Gazdag Dániel , Rácz Barnabás, Zsótér Donát, Bölcsföldi Milán (Vida Máté, 41.) – Lukács Richárd, Grabant Bence (Koszta Márk, 55.) összeállításban szerepeltette együttesét. Irán korosztályos gárdája remekül kezdte a találkozót, már a 7. percben megszerezte a vezetést. Három perc múlva egyenlített a magyar csapat: Rácz Barnabás és Bölcsföldi Milán kényszerítőzött, utóbbi kihagyhatatlan helyzetbe hozta Grabant Bencét, a támadó pedig 9 méterről a kapu hosszú oldalába lőtt. A szünet után rákezdett az eső is, amely ugyan mindkét csapatnak megnehezítette a dolgát, de a magyar fiúkra volt rosszabb hatással. Egy szerencsés góllal újra vezetést szerzett az iráni csapat, majd egy szabályosnak tűnő gólt vett el a játékvezető a Pisont-legénységtől. A hajrában egy kontrából a harmadikat is berúgta az iráni gárda. A magyar válogatott 3-1-es vereséget szenvedett, és a második helyen végzett a tornán. – Egy nagyon jó erőkből álló, dinamikusan futballozó ellenféllel mérkőztünk meg, el kell ismerni, hogy az első félidőben az irániak játszottak fölényben – értékelt a meccs után Pisont István az mlsz.hu-nak. – Mi a szünet után tudtuk megvalósítani azt, amit elterveztünk, de egy szerencsétlen góllal ismét hátrányba kerültünk. A folytatásban már mi támadtunk többet, sajnos a játékvezető ismét nagyot hibázott, gólunknál szó sem lehetett lesről, ez a döntés meghatározó volt a meccs kimenetelét illetően. A végén már ki kellett támadnunk, érezhetőek volta a fáradtság jelei is, az ellenfél pedig kihasználta ezt. A vereség ellenére dicséret illeti a focistákat, hiszen öt nap alatt négy meccset játszottak le, és összességében jó teljesítményt nyújtottak, gratulálok a teljesítményükhöz. Hasznos volt a túra, új futballkultúrákat ismertünk meg, rengeteg tapasztalattal lettünk gazdagabbak.Kapcsolódó cikkek