A magyar szinkronúszó-válogatott május 27-én mutatja be gyakorlatát az Európa-bajnokságon. A tízfős keret kombinációs versenyszámban mérettetik meg az eindhoveni mezőnyben. A lányok formájáról utolsó margitszigeti edzésükön bizonyosodtunk meg, Horváth Erika edzővel beszélgetve.
Sajó Annamária A feltámadó szél, a fák bódító illata, az orrot facsaró klórszag és az utánpótlás-vízilabdások csatazaja sajátos miliőt kölcsönöz a margitszigeti Hajós Alfréd uszodának. A sátrat, amelyben másfél hónapja még a Czékus Eszter, Kiss Szofi páros készült a londoni olimpiai kvalifikációs versenyre (amelyen tizenkilencedik helyükkel végül kijutottak az ötkarikás játékokra) rég lebontották már. A szinkronúszók így a műugró medencébe - margitszigeti szlengben: a kismedencébe - kényszerülnek. Bár az ifjú pólósok csatakiáltásokkal tarkított taktikai megbeszélése sem éppen halk jelenség, a hátterükből harsogó Prodigy klasszikus, a Firestarter vonzza leginkább az ide érkezőt. Egyrészt, mert Prodigy, másrészt, mert a május 25-i, eindhoveni Európa-bajnokságra készülő szinkronúszó-válogatott utolsó edzését jelzi.
A madármatricákkal dekorált üvegfal mögül hamarosan meg is hallani a csobbanást, és Horváth Erika edző instrukcióját: „Ne legyen kapkodás, dolgozzatok normálisan!” A lányok a kontinensviadalra készített kombinációs kűrjük legnehezebb elemeit ismétlik, miközben Fehérváry Olympia, a tréner egyik segítője és néhány lelkes barátnő fotózza mozdulataikat. A műúszók bámulatos kameraérzékkel megáldott lények: amint fókuszt érzékelnek, rögtön bedobják legártatlanabb mosolyukat, mintha non-stop arra lennének kihegyezve, hogy elkápráztassák bíráikat. Aznapi ítészük, Horváth Erika azonban kíméletlen: „Ha nem csináljátok meg rendesen, holnap hatkor találkozunk. És nem este hatkor…” - fenyegetőzik viccesen. A lányok azonban elégedettek teljesítményükkel, egyikük bátran válaszol: „Belülről jónak láttam.”
A döntésre lesz tizenöt percük, hiszen a velük egy medencében edző Czékus, Kiss páros, és edzőjük, Szauder Gábor veszi át a terepet és a magnót. Addig a válogatott újranézi előbbi produkcióját, az utána következő gyors taktikai megbeszélés azonban inkább csak ürügy, hogy mihamarabb rátérhessenek a klasszikus női csevejre. Mielőtt az olvasók felhőkölnének, hogy készül fel így rendesen a válogatott az Eb-re, had nyugtassak meg mindenkit: alaposan, de sokat nevetve. Mert hát tizenkét nő egy helyen…
Az edzés viszont edzés, a gyakorlatot újra meg kell ismételni. Lendületes karmunkájuk közben nyomát nem látni az előbbi, kamerát szelidítő mosolynak: mindegyikük számol, mereven koncentrálva egy kijelölt pontra, majd a következő elemre, s a ritmusváltására. Kűrjük lírai részénél egyenként buknak fel, együtt hullámozva a vízzel, amelyet az éles zenei váltást követve gyors lábmunka vált fel. A pörgős résznél már nem is bírják mosoly nélkül, amely angyali, de ördögi munkát takar. Horváth Erika nem is kínozza tovább tanítványait, hiszen az edzés után még egy fontos dolog következik: az utazás megbeszélése.
Aki utazott már együtt nővel, tudja, mit jelent a kézipoggyász kifejezés: nagy, és a
Himalája-expedícióhoz szükséges túlélő-felszerelés elfér benne. A lányok nem is tudják eldönteni, mit, hova pakoljanak, Fehérvári Olympia tesz rendet köztük: „Két táskát hozhatsz magaddal, az egyik a kézipoggyász, a másik a bőrönd. Melegítő, póló legyen kéznél, és a biztonság kedvéért ebéd is. Gyógyszert én pakolok, de az orrcsipeszt ne feledd el!” Az ukázt tíz perc csivitelés követi, miszerint mekkora is az a kézipoggyász, és biztosan belefér-e minden. „Jó, akkor hátizsákot viszünk, és kész!” - születik csapatdöntés.
A lányok kombinációs kűrjében mégis külön válik szerepük, hiszen ebben a versenyszámban szóló, duó- és csapatelemek is színesítik a koreográfiát. A legutóbbi, 2010-es budapesti kontinensviadalon a válogatott a kilencedik helyen végzett, most azonban lényegesen más a helyzet: a szövetség levegőért kapkod, az Eb-n való indulás pedig csak a február 13-i válogatón vált biztossá. A keret két hónap edzés után indul a kontinentális mezőnybe, így, miután a lányok dideregve futottak az öltözőbe a közelgő vihar elől, adódott a kérdés Horváth Erikához:
– Ilyen körülmények között, ennyi idő után milyen reális célt tűztek ki magul elé?
– Az előrelépést. Meglátjuk, sikerül-e, de minden esélyünk megvan rá, hiszen most csak kilenc induló van az Eb mezőnyében. Tizenhárman jelentkeztek a selejtezőre, de az olimpián részvevő országok közül néhányan visszaléptek. Az osztrákokat, és a fehéroroszokat mindenképpen szeretnénk megverni, ahogy a hollandokat is, bár utóbbi kemény dió lesz, hiszen őket még soha nem sikerült legyőzni a hazájukban.
– A Czékus, Kiss duó is az osztrákokat szerette volna megelőzni a kvalifikációs versenyen, a kettősnek nem sikerült. Miért éppen ők a magyar szinkronúszók legnagyobb riválisai, hiszen sógorok?
– Azonos szinten vagyunk, mert a környezetünkben mi ketten tartozunk az erősebb kategóriába. Sokat erősítettünk a kűrünkön: az alapkoreográfiát nem változtattuk meg, hiszen március 12-e óta edz együtt a keret, és ennyi idő alatt nem lehet betanulni egy teljesen új versenyprogramot.
– Hogy érzi, ez a két hónap elég lesz az előrelépéshez?
– Akkor mondanám ezt biztosra, ha ugyanúgy augusztusban lenne az Eb, mint 2010-ben. A májusi időzítés miatt sok múlik majd a szerencsén, vagyis a sorsoláson, és azon, hogy a lányok mennyire lesznek ott fejben. Rövid időre próbáltam beidőzíteni a formájukat, és minden megteszünk majd a sikerért.
– Ezt a keretet csak az Eb-re hívták össze, vagy utána is együtt marad?
– Egyelőre a kontinensviadalra. Meglátjuk, mi lesz utána.
– A kombinációs versenyszámban szóló, páros és csapatelemek egyaránt szerepelnek. Ez a leglátványosabb, de ez a legbonyolultabb is.
– Valóban ez a legnehezebb, hiszen a három kategória sajátosságait nehéz összehangolni: a koreográfusnak megszervezni, az edzőnek betanítani, a versenyzőnek pedig végrehajtani. A mostani kűrünk viszont nagyon jól sikerült: nincs benne törés, dús, ám nehéz is. Hosszabb, mint nyolc perc, ám az, hogy mire lesz elég, a bíróktól is függ.
– Ha ilyen kevés idejük volt, miért éppen ebben a számban indulnak?
– Párosban adott a favorit: a Czékus, Kiss duó készül. Ám Gábor úgy döntött, nem indítja a kettőst az Európa-bajnokságon, mert a kontinensen már látták a duót, így most Ázsia felé, vagy a tengerentúlra veszik az irányt. Csapatkategóriában pedig két kűrt kellett volna betanulni, amely két hónap alatt képtelenség. Előadás és koreográfia szempontjából a kombinációs szám a nehezebb, technikai részről viszont a csapat.
– A válogatott többsége tizennyolc éven aluli. Ennyire jók a fiatal műúszók, vagy csak ebből a korosztályból lehetett meríteni?
– A szövetség nehéz helyzetben van, Gábor mentalitása szerint fiatalítani kell. E két dolog miatt a legtöbb felnőtt versenyző befejezte a pályafutását a 2010-es Eb után. Sajnos ez a sportágunk sajátossága, és a vezetők hozzáállása, pedig az idősebbekkel is lehetne mit kezdeni. Biztosan nem tudnak olyan eredményeket hozni, mint a fiatalok, de az eddig elért színvonalat tudnák tartani.
– Miért tudnának a fiatalabbak jobb eredményt hozni? Nem hiszem, hogy egy huszonhárom-huszonhét éves sportolónak olyan elöregedett lenne az izomzata…
– A sportág ugyan már nem gyerekcipőben jár, de tiniben mindenképpen: mi edzők is folyamatosan tanulunk. Évről-évre több versenyre járunk, többet tapasztalunk, így több tudást adunk át a gyerekeknek, akik így nyilván jobbak lesznek, mint akár az egy évvel ezelőtti társaik.
– Az esztétikai sportágaknak gyakran a rovására írják, hogy gyerekeket versenyeztetnek úgy, mint felnőtt nőket. Ezek szerint nem is nekik, hanem az edzőiknek kell fejlődniük?
– Nekik is: huszonöt év felett lehet érett, felnőtt versenyzőről beszélni, aki fizikailag és mentálisan is topon van. Az olimpiás duónk is gyerek még a felnőtt mezőnyhöz képest. De ahhoz, hogy ezt felismerjük, el kell még telnie pár évnek.
