A világ tetején

Hegedűs Anita a múlt hét végéig a tavalyi U18-as vb-n szerzett negyedik helyét mondhatta legkiemelkedőbb eredményének. Most utolsó éves serdülőként azzal a céllal utazott ki a bautzeni Világ Kupára, hogy bebizonyítsa, van helye a világversenyeken.

Krecsik AdriennAz érmes szereplés össze is jött, ráadásul nem is akárhogyan. Anita minden bizonnyal eddigi pályafutása csúcsára ért fel Németországban: a 18 éves sportoló 610 ütött fával aranyéremmel tért haza, s párosban Farkas Ádámmal 1114 összfás teljesítménnyel harmadik lett. Ádám (579 fa) is kitett magáért, a negyedik pozícióban fejezte be az egyéni viadalt. Hazatérésük után Anitával beszélgettünk. – Világbajnoknak mondanak, holott ez Világ Kupa-verseny volt. Hogy is van ez? – Hm, nagyon jó kérdés. Gondolkoztunk már rajta, hogy most akkor Világ Kupa-győztes vagyok vagy világbajnok. Igazából nem is szeretném firtatni. Ha valaki megkérdezi, akkor azt mondom, hogy megnyertem az egyéni Világ Kupát. – Az egyéni mellett a pároddal is remekül szerepeltetek, hogy ment az együttműködés, kell ehhez a számhoz különösebb összhang? – A páros versenyen igazából nem. Hiszen csak egymás mellett gurítunk és összeadódik az eredményünk. De megkönnyítette a dolgunkat, hogy jóban vagyunk Ádámmal, jól tudtunk együttműködni. A verseny előtt meg is beszéltük, hogy az utolsó gurításig küzdeni fogunk egymásért. – Tudod már, hol lesz a helye a aranymedálnak? – Igen, ez is bekerül a többi érmem mellé. Egy rúdon lóg az összes, olyan sorrendben, ahogy nyertem őket. Két éve kaptam egy kupás szekrényt a szüleimtől, mert már sokat nyavalyogtam miatta. Azóta ott tartom minden díjamat, és az az üvegplakett, amit kaptunk, szintén oda kerül melléjük. – A barátod is szakmabeli, ő is Világ Kupa-győztes, sőt mi több, csak úgy, mint most te, az arany mellé egy bronzot is bezsebelt 2010-ben vegyes párosban. – Úgy van, két éve ő is ugyanezeket az érmeket nyerte ugyanezen a versenyen és ugyanebben a leosztásban, így most egálban vagyunk. Ő is büszke rám, hazatérésemkor még egy kis meglepetéssel is készült számomra. – Mesélj! Mi volt az? – Jani és még néhányan Győrben a tekepályán vártak sötétben, lekapcsolt lámpákkal. Amikor beléptem meggyújtottak egy olyan tűzijátékot, mint amilyet a tortákra szoktak tenni, de ez még nem minden, mindenkitől, aki ott volt, kaptam szál rózsát, összesen tízet. Borzasztóan jól esett ez az egész! – Ilyen szép eredmények után jár is neked. Az itthoniak milyen útravalóval engedtek el? – Sok biztatással és jókívánsággal. Az utolsó edzésen Győrben voltam, de nem ment túl jól a játék. Ezért be kell, hogy valljam, kicsit félve indultam el. – Volt benned némi bizonytalanság? – Mentálisan voltak aggodalmaim, mert a felkészülés során nem tudtam olyan teljesítményt nyújtani, mint amilyet szerettem volna, bár fizikálisan rendben voltam. A tekés társaim azzal próbáltak nyugtatgatni, hogy velük is ilyesmi történt világversenyek előtt, mégis sikeresen fejezték be azokat, tehát ezt jó jelnek vettem. – Hogyan zajlottak a kint töltött napok? – A programot elég lazának mondanám a szarajevói csapat vb-ből kiindulva, mert itt csak kettőnknek kellett egymáshoz alkalmazkodni, nem tizenkét embernek. Általában tizenegy körül mentünk a pályára, ahol maximum hatig voltunk. A hangulat nem volt olyan jó. Hiszen minden országból maximum négy játékos jött, és abból is legalább egy pályán volt, így nem volt igazi szurkolás. A döntő napján viszont már sok nemzetnek megérkezett az ifi csapata, a játékosok teljes szívükből biztatták a pályán lévő társaikat. Kivéve minket, mert a mieink nem értek oda, amit igazán sajnáltam. – Milyen volt a pálya? Hiszen rendkívül friss,  direkt a VK-ra és a vb-re épült. – Szuper volt, a golyók sem csúsztak. Bár én csak tartom a golyót, nem fogom. A kifutó része a pályának szó szerint ragadt, nem csúsztam meg egyszer se, és a bábuk is nagyon jól dőltek. – Az mit jelent, hogy tartod a golyót és nem fogod? – Mivel nekem kisebb a tenyerem és rövidebbek az ujjaim, mint mondjuk a fiúké és néhány lányé, nem tudom vele megfogni a golyót, csak alányúlni és tartani.

– Mi zajlott le a fejedben a gurítás előtt? – Tudtam, hogy mik a hibáim, és próbáltam arra koncentrálni, hogy azokat kizárjam. Igazából nem akartam arra gondolni, milyen eredményt vagy helyezést érhetek el. Csak arra, hogy a legjobbamat nyújtsam. A legelső versenynapon kicsit izgultam, de aztán folyamatosan oldódtam fel. Megjött az ideális mozgás és vele együtt a jó eredmény is. A második nap furcsa volt, akkor rendezték a páros viadalt. Sokkal jobban éreztem a játékot, mégis kevesebb fát értem el, pedig úgy éreztem, sikerült megvalósítani mindazt, amit az edző mondott. Láttuk, hogy nincs 1100-as fás eredmény, ezért mi afölöttit céloztunk meg. Össze is jött. A döntő alatt pedig végig azt mondogattam, hogy nyújtsam ki a kezem és akkor jó lesz. Az lebegett a szemem előtt, hogy meg kell előznöm azt a három lányt, akivel egy sorban dobok. Ez sikerült is. – A szövetségi kapitány, Weinacht János is elkísért titeket az eseményre. Mennyiben segített ő hozzá sikerhez? – A döntő reggelén kettesben reggeliztünk és csak arról beszéltünk, hogy mire kell figyelnem a jó eredmény érdekében, illetve elemeztük az előző napokon történteket, hogy akkor miket hibáztam. Szerintem az volt a kulcs, hogy a pályán is végig a megfelelő, ösztönző szavakkal biztatott és a tanácsait is végre tudtam hajtani. A győzelmemnek természetesen ő is nagyon örült. Ugyan nem vitte túlzásba a dicsérő szavakat, tudom, hogy roppantul büszke rám. – Hogyan értékeled a 610 fát? – Borzasztó boldogsággal tölt el! Ez az első 600 feletti eredményem. Továbbá arra is büszke vagyok, hogy a szerb Milana Pavlic előtt végeztem, hiszen neki is rengeteg nemzetközi érme van már, és a horvát Ana Jambrovicot is sikerült magam mögött hagynom, aki tavaly Szarajevóban volt érmes egyéniben. – Eléggé sablonos kérdés, de meg kell kérdeznem, hogy milyen gondolatok cikáztak a fejedben a dobogón állva, mert ez 2004 óta tartó pályafutásod csúcspontja. – Igen, jól érzed, tényleg ez a pályám tetőpontja. A dobogón végig reszkettem! Valójában még most sem fogtam fel, így nem tudok beszélni az érzéseimről. De óriási a boldogság, az biztos. – A nem tekés ismerőseid mit szólnak ahhoz, hogy ilyen eredményeket értél el egy kevésbé ismert sportágban? – Mivel faluban, a Fejér megyei Csóron lakom, gyorsan terjednek a hírek, és persze az internet is csodákra képes, így mindenki értesült már róla, s nagyon örülnek a sikereimnek, amelyekről már az osztálytársaim és a tanáraim is tudnak. Azt mondták, büszkék rám és az iskolámban még nem fordult elő ilyen, hogy világbajnok járt volna oda. – Ez volt az utolsó serdülő éved, miben lesz más a következő esztendő? – Az elvárások kétségkívül nagyobb lesznek magammal szemben, és az edzőim felől is. Azonban ez az eredmény ad egy kis önbizalmat. – Meddig tervezel a tekével? – Addig szeretném csinálni, amíg csak fizikálisan bírom. Tudom, hogy a tekéből itthon nem lehet megélni, de Bécsbe készülök továbbtanulni pénzügy szakon: bankár szeretnék lenni. Ausztriában pedig már jobb lehetőségek vannak a tekében is.