UtánpótlásSport
2026. március 17.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Jégkorong

2012-07-10 12:04

A piros-kék oszlop

Szuper Levente május 7-én kezdte a munkát a Vasasban. A nyáron már az ő vezetésével alakulnak az új csapatok, Szuper hívó szavára tért vissza Miskolcról a finn Risto Kurkinen, s lett a stáb meghatározó tagja Jánosi Csaba. A piros-kékek mindenkivel együtt kívánnak működni a magyar jégkorong-utánpótlás fellendítésének érdekében.

eFBé Három hét múlva elkezdi a felkészülést a 2012/13-as bajnoki idényre a Vasas. Több korosztályban az Újpesttel közös csapat indul, serdülőben például kettő is. A toborzást folytatják a klubnál, a régieknek pedig a folyamatos fejlődést kívánják biztosítani. A szakosztályvezető, Szuper Levente bizakodó. – Alulról építkező klub – mondta Spiller István, korábbi szakosztályvezető a Vasasról. A Szuper-érában is ez a terv?
– Mindenképpen folytatjuk a megkezdett munkát. Azt hangsúlyoznám, hogy a jelenlegi létszám egyáltalán nem az én érdemem, hiszen akkor még Kazahsztánban voltam és nem a klubnál, amikor a folyamat elindult. Az irodában dolgozó hölgyektől kezdve a jégen dolgozó edzőkig mindenkinek óriási szerepe van ebben. Hosszú távon gondolkodunk, nem pünkösdi királyságban. Szeretnénk tehát a fiataloknak irányt mutatni, lehetőséget adni a későbbiekben is. Alulról építkezünk, de a felső szinteket is szeretnénk beépíteni: újra felnőtt csapatot alakítani a Vasasban. – Ez nemcsak a klubnak jó… – A saját házunk tája mellett a nagy képernyőt is nézzük. Célunk, hogy a magyar jégkorong fejlődjön, mi pedig ennek a folyamatnak az egyik oszlopa kívánunk lenni. – Az edzők terén is az utánpótlást erősíti a klub azzal, hogy szerződtette Jánosi Csabát?
– Amikor elkezdtem a munkát, egyik első feladatomnak tekintettem a jó edzői stáb felállítását. Sok szempontot vettem figyelembe, de a legfontosabbnak a vérfrissítést tartottam itt is. Csaba a Ferencváros felnőtt csapatának játékosa volt az előző idényben, most egy évig biztosan nem folytatja az aktív játékot, de ez nem azt jelenti, hogy teljesen felhagy vele. Az ő személyében amellett, hogy sokszoros válogatottról beszélünk, kiváló pedagógust is találtunk. Testnevelő tanárként dolgozik, a gyerekekkel való munka a hivatása és hitvallása is egyben. Nagy dolognak tartom, hogy sikerült őt megszereznünk. – Risto Kurkinen pedig a régi-új arc, neki mi lesz a szerepe? – A junior és az ifjúsági csapatot irányítja majd, egyébként Csaba lesz a másodedzője. Risto korábban dolgozott már a klubnál, nagyon elégedettek voltak vele. – Az Újpesttel közös csapat szakmai irányítása is az övé? – Az edzéseket mindkét klub úgymond a saját keretei között oldja meg, a meccsek előtt biztosan lesznek közös tréningek is. Konkrét neveket még nem tudni, de azt hallani Újpestről, hogy ott is finn edzőkkel, mentorokkal képzelik el a folytatást. Velük közel vannak a megállapodáshoz. Az nyilván könnyíti a közös munkát, ha mindkét oldalon ugyanolyan nemzetiségű tréner dolgozik.

Ők vezetik a Vasas korosztályos csapataita 2012/13-as idényben. Junior és ifjúsági: Risto Kurkinen; serdülő és kölyök: Dmitrij Maszlov; Előkésíztő: Dörök Rudolf; mini: Jánosi Csaba; szupermini: Gágyor Péter.

– Mi az oka a közös csapatnak ilyen nagy létszámú keretnél?
– A már előbb említett nagy képernyő. Nem fordulhat elő még egyszer az, ami az idén történt az U20-as és az U18-as fiúválogatottal. Az eredményeiket komolyan befolyásolta a meccs- és rutinhiány. Ahhoz, hogy kellő számú mérkőzést játszhassanak, jelentkeztünk a szlovák juniorbajnokságba, s meg is kaptuk a szomszédos ország szövetségétől a versenyengedélyt. Itthon is lesz juniorbajnokság, átalakulhat az ifipontvadászat – reményeink szerint nő a meccsek száma –, ahhoz Újpesten és nálunk is kevés a játékos, hogy végig bírják a sorozatterhelést. A közös csapattal viszont bő lesz a keret, a feljátszókkal együtt ütőképes garnitúrákat rakhatunk össze. – A Vasasban a lányok is sikeresek voltak az előző idényben, jövőre az EWHL-ben bizonyíthatnak, bár nem piros-kék színekben, hanem a Kanadai-magyar Hokiklub csapatában. – Azt kell mondjam, elég sok a nyitott kérdés az EWHL-el kapcsolatosan. A lányainknak bőven lesz játéklehetőségük a fiúk között, ahol ráadásul komolyabb a fejlődési lehetőség. Amint már korábban említettem, minden lehetőséget megvizsgálunk, nyitottak vagyunk a párbeszédre. Több helyen mondtam már a filozófiát: szemléletváltó klub kívánunk lenni. – Mikor kezdődik a felkészülés? – Hivatalosan július 30-án, de már ezt megelőzően is megadjuk a lehetőséget a srácoknak a felkészülésre. Július 23-tól aki szeretne, fakultatív jelleggel elkezdheti a jeges edzéseket. Addig mindenki készül a kapott, vagy a saját maga által kidolgozott edzésprogram szerint, de úgy gondolom, 23-án sokan lesznek a Jégpalotában. Ezt az előnyt, hogy egy héttel korábban lehetnek jégen, mint más klubok játékosai, biztosan sokan ki fogják használni.
– Addig is a szakosztályvezető még táborozik egyet… – Az olimpia előtt, július 23-tól 27-ig a második kapustábort vezetem az idén nyáron. Méghozzá rekordszámú részvevővel: huszonnyolcan korcsolyáznak majd a Jégpalota edzőpályáján. Arra büszke vagyok, hogy nemzetközi a tábor: az erdélyi különítmény már visszajárónak számít. A júniusi egy hét is remekül sikerült, különösen azért, mert néhány napot Hetényi Zoli is velünk dolgozott. A fiataloknak ez óriási motivációt jelentett. A Marczi Skate-től és a Hockey-Monkey-tól kezdetektől fogva rengeteg támogatást kapunk, a Vasas és az Újpest tehetséges fiataljai pedig lövőjátékosként segítik a szó szerint csapatmunkát… Kapcsolódó cikkek: így készülnek a jövő szezonra Dunaújvárosban, Miskolcon. Itt játszanak 2012/13-ban. Kölyökbajnokság (2 csapat), serdülőbajnokság (UTE-Vasas közös, 3 csapattal), ifjúsági bajnokság (UTE-Vasas közös, 2 csapattal), magyar juniorbajnokság (UTE-Vasas közös, U23-ig), szlovák juniorbajnokság (UTE-Vasas közös, U20-ig).