Raktárból a dobogóra

Gödöllőről indulva lett Európa-bajnoki ezüstérmes Deák Nagy Marcell. A 20 éves futó most az olimpiára készül, de klubja salakos pályáján nem tud rendesen edzeni. Edzőjével, egyben a GEAC elnökével, Benkő Ákossal a tehetséges versenyzőről, a város sportéletéről és a kiválasztási rendszer hibáiról beszélgettünk.

K. D. – Tizennyolcadik éve vezetem a klubot és az atlétikai szakosztályt. Egyrészt, amire büszke vagyok, az az, hogy a Gödöllői Egyetemi Atlétikai Clubot a béke, a munka és az egymás segítése jellemzi. „Ügy” soha nem fordult elő ezen idő alatt. Másrészt nincs rossz hírünk, hiszen nem tartoztunk magánszemélynek és intézménynek sem. Meghatározó szereplőjévé váltunk a magyar atlétikának, az országos pontversenyben a 4-7. helyen szoktunk végezni. Ha a körülmények jobbak lennének, még előrébb tartanánk. Csak egy gyors példa, a szövetségtől idén 700 ezer forintot kapunk, az eredményeink ellenére. A szakosztály tagjai közül 90-95 az utánpótláskorú atléta. – Hogyan lehetne javítani a körülményeken? – Ha az atlétika is pályázhatna a társaságiadó-kedvezményhez kapcsolódó támogatásokra, akkor az egyetemen műanyag borítású pályát építhetnénk. Így viszont marad a salak, amelyen szabadidős testmozgást lehet végezni, edzést nem. Ezért hetente háromszor Budapestre utazunk a szakosztály két mikrobuszával. Az erősítőmunkát néhány négyzetméteres raktárban végzik az atlétáink. Így is három versenyzőnk szerepelt Helsinkiben az Eb-n, és Deák Nagy Marcell személyében olimpikonunk is van. – Mennyire támaszkodnak az egyetemre és az önkormányzatra? – A Szent István Egyetem anyagilag és erkölcsileg is támogatja a klubot. A város is tisztességes összeggel segít, hiszen az atlétikai szakosztály utánpótlását a városi diákság adja. De hiányzik a két intézmény egészséges együttműködése. Miközben három új műfüves labdarúgó-pálya épül Gödöllőn. – Mi lehetne a megoldás? – Hiányzik az NDK-s jellegű szervezettség. Pénz nélkül is sokat lehet javítani a helyzeten. Nincs elfogadható kiválasztási rendszer, amelynek következtében a tehetségek azokba a sportágakba kerülnének, ahová az adottságaik predesztinálják őket. Az általános gyakorlat egyik fajtája az, amikor már a szülőszobából felkapják a gyerekeket és az egyesületükhöz kötik, és az a legfontosabb, hogy fizesse be a sokezres tagdíjat. A másik negatívum az iskolákkal kapcsolatos. A testnevelők a saját érdekeiket veszik figyelembe, minden épkézláb gyereknek az ő tanfolyamukra kell járnia. Így jutunk el oda, hogy hat, magasan képzett pedagógus-edzővel, komoly hazai és nemzetközi eredményekkel a hátunk mögött szenvedő alanyaivá válunk a Gödöllőn uralkodó kiválasztási rendszertelenségnek. Felemás dicsőség, hogy a hozzánk kerülő gyerekek nagy részét azért hozzák le a szülők, mert „jó helyen” van, és nem azért, mert Isten adta tehetség. Más kérdés, hogy 5-10 év között a képzés nem lehet sportágspecifikus. A szakmához alul és legfelül kell a legjobban érteni.

– Deák Nagy Marcell Helsinkiben szerzett ezüstérmét látva nőni fog a gyerekek lelkesedése. Többen kezdenek el sportolni? – Talán, ha szélesebb körben – iskolavezetés, testnevelők, szülők, diákság – tudnák,  hogy gödöllői iskolából indulva, amerikai egyetemek meghívását lemondva, helyi testnevelő és helyi edző munkájával is el lehet jutni a junior Európa-bajnoki arany-, junior világbajnoki ezüst- és felnőtt Európa-bajnoki ezüstéremig, akkor lehet, hogy több gyerek jelentkezne. – Hogy látja, mire lehet képes a 400-as futó a későbbiekben? – Az olimpián tisztességes szereplést várok tőle az erős mezőnyben. A képzéséből még két éve van hátra, ha azt a munkát úgy tudjuk elvégezni, hogy az meg is jelenik a teljesítményben, akkor 44 másodperccel kezdődő időt is futhat, azzal pedig olyanokat is legyőzhet, akik a tejbegríz mellett esetleg mást is esznek. Ami még ismeretlen, de nagyon veszélyes, az a kudarc! Előbb-utóbb jön és meg kell tanulni kezelni – még ez is hátra van.