Dekázni mindenki tud

Muszbek Mihály sportközgazdász volt hétfőn a Digisport Reggeli Start című műsorának a vendége, s a magyar futballutánpótlás helyzetéről beszélt, különös tekintettel az akadémiákra. Muszbek szerint ezeknek az intézményeknek alaposan át kellene gondolniuk a működési modelljüket, mert nem jó irányba tartanak.

Nagy-Pál Tamás Muszbek Mihály szerint egy ország utánpótlásának a minőségét két dolog adja. Először is, hogy csapatszinten van-e eredménye. Kiugró sikerhez egy-egy korosztályban két-három szupersztárjelöltre is szükség van. A második szempont pedig, hogy jó áron lehet-e értékesíteni a korosztály játékosait. „Nálunk a Németh Krisztián fémjelezte csapat óta nincs korosztályos eredmény. Ennél még szomorúbb, hogy az akadémiákból olyan eladható futballista, aki eurómilliókat ért volna, nem került ki”- világított rá a helyzetre a sportközgazdász. A magyar válogatott Pintér Ádám, aki a Sándor Károly Akadémia neveltje, a hírek szerint közel fél millió euróért vásárolta meg a spanyol első osztályban szereplő Zaragoza. Igaz, a védőként és középpályásként is bevethető játékos mostanában annak is örül, ha leülhet a kispadra. Szintén agárdi nevelés Adorján Krisztián és Gulácsi Péter is és már mindketten a Liverpool első csapatának ajtaján kopogtatnak. Az utóbbi a vasárnapi Chelsea elleni szuperrangadón a kispadon ült. Tamás Krisztiánt lehet még pozitív példaként megemlíteni, aki az Illés Akadémiáról került az AC Milanhoz és mára már a B csapat meghatározó tagjává vált. Nyilván nem ér még milliókat, de ha töretlen marad a fejlődése, akár még odáig is eljuthat. Igaz, ezek szélsőséges és nem éppen gyakori példák. De térjünk is vissza Muszbekhez, aki szerint a magyar akadémiai szisztéma az egyik legdrágább a világon. „A játékosokat 13-14 éves kortól teljesen zárt, izolált kollégiumi rendszerbe viszik. Napi 24 órában képezik ezeket a gyerekeket. Ez a modell Franciaországban és Németországban jellemző. De létezik angol változat is, amikor a gyereket nem szakítják el a családjától vagy nevelő családnál helyezik el. Nem mondom, hogy ez az eredménytelenség oka, de valami akkor sincs rendben.” A sportközgazdász ezek után számadatokkal is alátámasztotta, hogy miért tartja eredménytelennek a magyarországi akadémiai képzést. „Azt tudni kell, hogy az elmúlt tíz évben kijött az akadémiákról 200 gyerek. Semmilyen nemzetközi karriert és eredményt nem hoztak. Ez körülbelül 500 millió forintba került. Vagyis minimum két millió euró körüli összegnek meg kellett volna térülnie ahhoz, hogy a magántőkéből való finanszírozhatóság egyáltalán felmerüljön. Így jött rá az MLSZ és a magyar kormány is, hogy bizonyos irányított közpénzeket kell ebbe a rendszerbe beletenni. Ezt a TAO teremtette meg. Ennek az eredménye egyelőre még nem mutatható ki. De azért még így is nagy arculcsapás volt, hogy Ausztriát és Bulgáriát sem tudtuk leelőzni egy korosztályos Eb-selejtezőn. De nemcsak ez a baj, hanem, hogy U16-tól U21-ig egyszerűen nincs eredmény.” De vajon mi lehet a gond? Egyes szakvélemények szerint például egy tízmilliós ország nem bír el tíz akadémiát, hiszen egyszerűen nem születik ennyi tehetség. „Ha csak 50 000 fiúgyermek születik egy évben, 10 000-nél kevesebben kezdik el a sportot és még 5000-nél is kevesebben lesznek azok, akik egy korosztályban futballoznak. Ha tíz akadémia egy csapatnyi játékosát nézzük, akkor is 300-500 gyerekre lenne szükség. Ez azt jelenti, hogy minden tizedik gyereknek akadémistának kéne lennie. Ennyi kiváló versenyló ilyen arányban nincsen. A születésszámot ugye növelni nem tudjunk, így a futballozó gyerekek számára kéne figyelni, illetve a kiválasztásnak kellene jobbnak lennie.” Pedig papíron a kiválasztással sem lehet gond, hiszen az akadémiák nagyon komoly, többkörös felmérőket tartanak, melyek során a legmodernebb műszerekkel mérik a fizikai adottságokat és figyelnek a technikai képzettségre, valamint a kollektív képességekre is. „A hibát nem a fizikai felkészülésben, de még csak nem is a technikai képzettségben látom. A gond az, hogy a győztes alkatot kell megtalálni. Dekázni, pontosan rúgni, fizikailag felvenni a versenyt majdnem mindenki tud a világon. Összerakni 11 együtt mozgó, egy szisztémát játszó, fogaskerékszerűen rendszert alkotó játékost, az az igazán nehéz.” Muszbek szerint most már tényleg komolyan el kell gondolkodni ezeken a dolgokon, ugyanis ennél több pénzt már nem szabad beleölni az utánpótlásba. „A csapatoknak továbbra is az éves költségvetés 10-15%-át az utánpótlásra kell fordítaniuk, így kijön nagyjából 150-200 millió forint. Azt lehet mondani, hogy megvan az a pénz, ami az eredményességhez szükséges. Külföldön sem fordítanak többet a gyerekekre. A szisztémákban kéne elgondolkodni és megfelelőbbet választani.” Végezetül akkor fussuk át ezeket a szisztémákat. Két modellt említett a sportközgazdász, az egyik a bentlakásos, teljesen izolált, ahol 24 órás felügyelet mellett képezik a gyerekeket. A másik, amikor nem szakítják ki a gyereket megszokott környezetéből, kivéve, ha messze lakik az akadémiától, de akkor is nevelőszülőknél kap elhelyezést. A harmadik pedig egy francia modell, amelyben a szövetség elviszi a kluboktól a legtehetségesebb labdarúgókat és egy központi bázison képzi őket. Amikor később értékesítésre kerül sor, akkor természetesen az anyaegyesület is részesül az összeg egy bizonyos részéből. Itthon egyelőre csak az első modell működik.