UtánpótlásSport
2025. november 11.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Sportlövészet

2012-12-18 18:34

Évzáró Belgrádban

December harmadik hétvégéjén Belgrádban versenyzett a magyar sportlövő-válogatott. Az évzáró viadal második napján a juniorok a felnőttekkel is megmérkőzhettek, s igen szépen helytálltak.

Krecsik Adrienn Az első versenynapon a junior és felnőtt sportlövők külön versenyen mérkőztek meg, ám a másodikon összevont versenyen találkoztak. A fiatalok eltökélt szándéka volt, hogy megmutassák, tudnak érvényesülni az idősebbek között, s ami azt illeti, bizonyítottak is: nemcsak az elért helyezések, de az eredmények is szépek. A szövetség nemrég kezdte versenyeztetni a 12 éves, serdülő Toma Dorinát, aki 394-es egyéni csúcsot teljesített, s habár nem jutott döntőbe a női 10 méteres légpuskás számban, a nyolcvanfős mezőny elejében, a 17. helyen végzett. Ezen kívül van egy 12. helye 391-es eredménnyel a juniorok között. A női puskás versenyt Veres Kata nyerte 501.9 körrel. A pisztolyos nők vetélkedésében egyedül Nemes Adriennek sikerült a döntőbe jutás, s 478.1 körrel a hatodik helyet szerezte meg. Az utolsó éves junior, Kapás István mind a két napon ott tudott lenni a dobogón: a junior puskások között 596 köregységgel bizonyult a legjobbnak Péni István (593 kör) és a szerb Sztefan Alekszandrovszki (593 kör) előtt. A felnőttekkel összevont versenyben 595 körrel a bronzos harmadik helyen végzett, s klubtársa Sidi Péter győzött (599 kör). Szijj Katinka egy második hellyel és 396 körrel büszkélkedhet a junior puskás korosztályban. A viadal remek évzáró volt, kellőképp belerázódtak a versenyzésbe, igaz, a fiatalok még mindig a vegyes időszakban vannak, s Belgrádba is munkából, edzőtáborból érkeztek. Tatán sűrű hetet teljesítettek, reggel héttől este hétig folyamatosan talpon voltak, s mind fizikai, mind szakmai tréningeket folytattak. A finomítás januártól kezdődik, amikor a technikára és a taktikára kerül a hangsúly. Részletes eredmények az Eredmények/Nemzetközi menüpontban.