Piros ég alatt

Nemrég Kecskeméten rendezték a fiú ifjúsági Európa-bajnoki selejtező tornák egyikét. A magyar csapat kijutási reményekkel kezdte a viadalt, de a csoport harmadik helyén végzett, így lemaradt a kontinenstornáról. A gárda szövetségi kapitányával – aki egyébiránt az NB I-es Dunaferr SE vezetőedzője is -, Tomanóczy Tiborral beszélgettünk a tornáról és a jövőről.

Nagy-Pál Tamás - Sikerült már kipihenni az elmúlt hónapok fáradalmait? - Á, dehogy. Ahogyan véget ért a torna, már folytattam is a munkát Dunaújvárosban, így pihenésre nem volt idő. De nem is bánom, hisz ez az életem, majd lazítok a nyáron. - De azért arra volt idő, hogy megeméssze a tornát? - Igen. Már a selejtezők előtt is mondtam, hogy többféle szempontból is lehetünk sikeresek. Igaz, csak két meccset nyertünk, de egyre jobb játékot mutattunk. Összességében a hozzáállással és a fejlődéssel elégedett vagyok, ráadásul mindenki csak pozitív dolgokat mondott a csapatról. Ilyen szempontból sikeresek voltunk! - És az eredményesség? - Ebből a szempontból ez már kevésbé mondható el, hogy sikeresek voltunk. De látni kell, hogy a finn és a belga is magasabban jegyzett csapat, s mindkettőtől elloptunk egy-egy szettet, ráadásul az északi gárdától csak szoros játszmában szenvedtünk vereséget. Bebizonyítottuk: van keresnivalónk a nemzetközi porondon és reméljük, hogy a junior selejtezőkön már eredményesebbek leszünk. Egyáltalán nem vagyok elcsüggedve, nem törtem le, mert van jövő ebben csapatban! - Miben tartanak előttünk egyébként a belgák és a finnek? - Sok mindenben! A srácok kollégiumokban laknak ugyanabban a városban. Egy iskolába járnak és kétszer is edzenek naponta. Van egy 21 fős állandó keretük és ebből van minden tornára a legjobb 12-14 játékos kiválasztva. Nagyobb tehát a merítési lehetőség, de jobbak a tárgyi feltételek és az anyagi körülmények is. Mindenkinek megvan a maga dolga, egy edzőnek csak a felkészítéssel kell foglalkoznia és nem azzal, hogy csak 20 labda áll a csapat rendelkezésére. Van menedzserük és három edzőjük. Egyszóval: valódi profi körülmények uralkodnak náluk. - A hazai röplabda messze van ettől? - Talán nem annyira! Szerencsére a Dunaferr partner abban, hogy valami hasonlót alakítsunk ki. Megpróbáljuk a legtöbb fiatalt idehozni és az NB I-ben játszatni őket. Én a csapatból mindenkit szerettem volna Újvárosba csábítani, de természetesen ez több okból sem volt teljesen megvalósítható. Ennek ellenére a város és a klub is partner ebben, úgyhogy elindulhat valami. - Térjünk még kicsit vissza a tornára. Talán a görögök elleni találkozó volt a sorsdöntő, ahol kétszettes előny után az ötödik játszmában négy meccslabdája volt a csapatnak, mégis vereség lett a vége. - Egy megnyert mérkőzés volt, így elég csalódottak voltunk. Jól játszottunk, mégis elbuktuk a nagy előnyt. Láttunk már ilyen a sport világában, biztosan emlékszik még a női kézilabda-válogatottra a 2000-es olimpia döntőjében. - Valóban, aki látta, biztosan sosem felejti el. De mégis, mi történt? - A harmadik szettben volt egy-két hátrányos ítélet, de természetesen nem szeretném erre fogni. A negyedik játszmában próbáltam pihentetni a kezdőcsapatot, gondolva a döntő felvonásra. Csodálatosan indult az ötödik játékrész, remekül sáncoltunk és haladtunk előre, már hatpontos előnyünk volt. A végére besültünk. Nem maradt már időkérésem sem. Aztán mégis azt hittük, hogy nyertünk! A görögök egyik ütése kipattant. Nagy volt az öröm, erre a bíró visszafújta a labdát, mert azt ítélte, hogy hozzáért az egyik játékosunk. Képzelheti, mit éreztünk… - Hogyan lehetett felrázni a fiúkat egy ilyen vereség után? - Nagy segítségre volt a pszichológusunk ebben. Kár, hogy csak a selejtezők alatt volt velünk, mert előtte is nagy hasznát vettük volna. Nálunk ez eddig nem volt megszokott az anyagi korlátok miatt, de most éreztük csak igazán, hogy mennyire hasznos egy ilyen szakember. De mi is próbáltuk nyugtatni a gyerekeket. Tudja, mit mondanak a profik: nem szabad a múlton rágódni, mert jön a következő meccs. Ezt a szemlélet tudatosítottuk bennük. - Ami sikerült is, hiszen ezúttal a magyar csapat győzött a dánok ellen kétszettes hátrányból fordítva. - Az első két felvonásban még látszott a lelki teher a fiúkon, de egyre koncentráltabbá váltak, majd szép lassan elfelejtették a törést. Visszatértünk! Ezúttal pedig két meccslabda is elég volt a győzelemhez. De továbbmegyek: utána a finnek ellen is minden rendben volt, a szakemberek szerint a torna legmagasabb színvonalú mérkőzését játszottuk velük. - Hogy tetszett a kecskeméti rendezés? - Csodálatos volt. Nagyképűség nélkül állíthatom, hogy már nagyon régóta benne vagyok a röplabdás társadalomban. Ennyire jól szervezett dolgot én még nem láttam a hazai röplabdában. Tényleg csak a játékosokkal kellett foglalkoznom. Ha kevés volt a kaja, kaptunk többet, ha vitaminok kellettek, akkor azonnal megkaptuk. Ha azt mondtam, hogy piros az ég, akkor az piros volt, vagyis tényleg mindenki értünk dolgozott. Annyira jó volt látni, hogy minden egyes ember azért van ott, hogy mi sikeresek lehessünk. Ez is mutatja, hogy változások vannak a magyar röplabdában. - Legközelebb akkor már az eredménnyel is elégedett lehet? - Nagyon bízom a srácokban. Ha a junior selejtezők előtt még több nemzetközi meccset tudunk játszani és elkerülnek minket a sérülések is, akkor jóval nagyobb eséllyel vághatunk bele a tornába jövőre!