A havas lejtők rejtelmei

A sí Magyarország legnépszerűbb szabadidősportjainak egyike. A télen tömegek rohamozzák meg az eplényi, a bánkúti vagy a mátraszentistváni lejtőket. Ha szemügyre vesszük a széles alapokon nyugvó piramis csúcsát, a versenysportot, kiderül: legföljebb egy-egy fiatal síelőnk tudja megközelíteni a nemzetközi középmezőnyt.

K. ABár roppant népszerű hazánkban a síelés, a magyar versenyzők nem érnek el számottevő eredményeket a nemzetközi mezőnyben. A kérdés adja magát: miért? Kaszó Klára, a hazai szövetség ügyvezető elnöke szerint a probléma egyik gyökere az: Magyarországon egyelőre nem hiszi el senki, hogy igazán sikeres síversenyzővé válhat. Annak érdekében, hogy ez másképp legyen, valakinek példát kellene mutatnia. Erre alkalmas lehet Miklós Edit: őt a 10-20. hely környékére várják a februári, schladmingi alpesi világbajnokságon. Az csak hab a tortán, hogy a 17 esztendős Kékesi Márton is megszerezte a kellő ranglistapontot ahhoz, hogy felnőtt vb-n Szuper-G-ben állhasson rajthoz. A sportág vezetése abban bízik, hogy nekik köszönhetően bekövetkezik a nagy áttörés. A szövetség számára fontos, hogy megnyerje a sportágnak a 6-10 éves korosztályt, s ha van hó, akkor a gyerekek már első adandó alkalommal profi körülmények között találkozzanak a síeléssel. Ezért néhány mátrai, illetve veszprémi iskolában elindult a program, amelynek keretében a sportágat bevonják a testnevelésórák foglalkozásaiba, így a téli, havas napokon a sízéssel ismerkedhetnek a kisiskolások. De a kezdeményezés széles körben történő alkalmazásához még nincs meg sem a kellő apparátus, sem az anyagi forrás, sem az erre a speciális feladatra szakosodott, központilag finanszírozott tréner. Jelenleg az amatőr, a sípályák tanfolyamai által szervezett házi versenyeken próbálják az edzők felkarolni tehetségeket. Az átjárást a versenysport irányába olykor sikerül megtalálni, s a következő állomás az, amikor a szülők a szövetség segítségével külföldi síiskolákba íratják a gyerekeiket. Ausztriában például számos oktatási intézmény van, ahol a képzést a sí köré szervezik. Ilyen „suliba” már több magyar fiatal is jár, ugyanis az előrelépési lehetőségeket tekintve nincs más megoldás. Kaszó Klára az alábbi példával festette le a kényszerhelyzetet:

– Ha Gyurta Dánielnek minden második nap autóba kellene ülni és Münchenbe utazni, mert csak ott van uszoda, valószínűleg nem lenne olimpiai bajnok, pláne nem, ha edzője sem lenne. Nekünk utazni kell ahhoz, hogy hegyeket lássunk, vagy pedig ott kell élni. Nagyon nehéz döntés ez a szülők szempontjából. Vagy megfizetik a magántanárt és utaznak ők is a gyerekükkel, vagy kint járatják iskolába. Ha viszont nem tudják egyiket sem megoldani és ezeket a komplikációkat vállalni, a srácok másik sportágat választanak. A fiataloknak Ausztria az ideális helyszín, ahol ezt a sportágat magas szinten űzhetik, jó trénerek irányításával, megfelelő szisztéma szerint, s nyelvet tudnak tanulni, nem esnek ki az iskola világából, s minden nap tudnak havon edzeni. Jelenleg nincs olyan pálya Magyarországon, amely megfelelne a nemzetközi síszövetség szabványainak. Arról nem is beszélve, hogy nem garantált nálunk a havas napok száma, ezért, hogy biztosan meg tudják rendezni a versenyeket, külföldön kell helyszínt találni a különféle eseményeknek is. A szövetség minden erejével azon van, hogy ebből az állapotból kibillentse a sportágat. – Törekszünk arra, hogy ne a hagyományokból éljünk, pedig a magyar sísport több, mint százesztendős múltra tekinthet vissza, inkább valamilyen vonzó jövőképet igyekszünk felmutatni – mondja Kaszó. – Utánpótlásszinten működik a nevelés,  de Miklós Edithez külföldi edzőket kéne szerződtetnünk, akiknek segítségével eljuthatna arra a szintre, amelyre tehetsége predesztinálja. Ez olyan, mintha lenne Szilágyi Áronunk, csak nem volna hozzá vívómester. A magyar törekvéseket nemzetközi szinten elismerik, mi több honorálják is. Nemrégiben óriási sportdiplomáciai sikert értünk el: tavaly novemberben Kaszó Klárát választották az európai szövetség elnökének. A sportvezető szerint ez annak az eredménye, hogy nemcsak a kongresszusokon, hanem a sípályákon is látták a magyarok igyekezetét, s azt, hogy mennyi munkát fektetnek a sportágba, függetlenül a mostoha körülményektől. – Látták a sportág irányítói azt is, hogy az egyik Világ Kupa-versenyen én magam is ott voltam és próbáltam segíteni, bár nincs meg hozzá a megfelelő szakmai tudásom. A tanulság, hogy kitartóan kell dolgozni, mert a kemény küzdelmekkel elért eredményeket megbecsülik.