Vízben gyógyít, uszodája mégsincs

Mintha három napja csak arról szólna a világ, hogy benne voltam a tévében – mondja Gyene István valakinek, aki éppen telefonon gratulál a néhány nappal ezelőtti kitüntetéséhez. Saját bevallása szerint bár korábban is kapott már több elismerést, erre a mostanira, a Kopp-Skrabski-díjra a legbüszkébb.

reb A Bajza Utcai Általános Iskola kicsiny uszodája olyan eldugott, hogy már a környéken sétálva sem könnyű elképzelni, hol rejtőzik. Aztán a suliba érve és átvágva az udvaron végre ott vagyunk az Akarat DSE által bérelt aprócska létesítménynél. A délutáni foglalkozáson korcsoportok, úszástudás, valamint betegségek szerint vannak csoportokba osztva és gyakorolnak a kicsik. A különféle feladatokat játékos elemek színesítik úszógumi segítségével, a gyerekek láthatóan élveznek mindent. S ezzel a foglalkozás el is érte az egyik célját: megteremtődött a játék és a mozgás öröme, aminek kétségkívüli a gyógyító hatása.

Kicsit késve, először érkezik egy fiatal anyuka a kisfiával. A „suttogó propaganda” hozta ide: egy ismerőse gyerekén korábban sokat segített a gyógyúszás. Gyene Istvánnak ugyanis hosszú évtizedek óta adhatnak hálát az asztmás kis betegek és családjaik, hiszen az oktatás lényege: ennek a problémának kezelése, a tünetek enyhítése. „Negyven évvel ezelőtt kezdődött minden – vág bele a Budapesti Gazdasági Főiskola korábbi docense, aki hajdan a margitszigeti Sportuszodában öttusaedzőként úszást is oktatott. – Bevezettem az úszógumi használatát, amolyan apró trükként, hogy élvezetesebbé tegyem a gyerekeknek a foglalkozásokat. Ez annyira felkapott lett, hogy gyakran gyűltek oda a medence köré a bámészkodók, s tapsolták a módszeremet. Egyre többen akartak nálam úszni, így került hozzám Réthelyi Jánoska, a Réthelyi Miklós–Szentágothai Klára orvos házaspár fia. Olyan jól ment neki, hogy egy ideig nem is tudtam róla, hogy asztmás. A szülők le voltak nyűgözve, sokszor mondták, hogy ők már mindent megpróbáltak, de soha annyit nem fejlődött a gyerek, mint a nálam töltött fél év alatt.” Emiatt vett új irányt a korábbi öttusázó pályája, aki versenyzőként egykor a legjobbaktól, Benedek Ferenctől és Malaczkó Istvántól tanult, az ő kezeik közül nagy bajnokok sora került ki, hogy csak a leghíresebbet, Balczó Andrást említsük. A Testnevelési Főiskola elvégzése után tanárnak, majd edzőnek állt, az akkori öttusafellegvárnak számító Csepel SC-ben, ám Réthelyi Miklós biztatására a gyógyúszás került tevékenységei középpontjába. „Az orvosok mindig is igyekezték megmozgatni az asztmás gyerekeket, ám a függőleges helyzetben végzett szárazföldi gyakorlatok közben, különösen a futás esetében, hamarabb befulladtak, mint hogy a megfelelő edzettségi állapotuk kialakulhatott volna. Ez az úgynevezett exercise induced asthma, azaz a terhelésre kiváltódó nehézlégzéses roham. Az asztmásoknak igazából nem a belégzéssel, hanem a kilégzéssel van problémájuk. Szélsőséges esetben már egyáltalán nem tudják kifújni a levegőt, ez vezet fulladásos panaszokhoz. Amikor a vízben vannak, a víznyomás segít nekik a levegő kipréselésében, ráadásul a vízszintes testhelyzet is könnyebbséget jelent. Felismerve ennek jelentőségét engedtem a rábeszélésnek, hogy foglalkozzak ezzel. Nagyon komoly, tudományos háttérrel végeztünk kutatásokat és szerencsére munkánknak meglett az eredménye.” Apró tesztek elvégzésében még a hetvenes-nyolcvanas évek világklasszisai,  Darnyi Tamás, Sós Csaba, Hargitay András is segítették. Módszerét már a kezdet kezdetén gyógymódnak fogadták el és vették be a társadalombiztosítás által finanszírozott körbe, gyógyúszásként. Ezért Gyene még ma is hálás dr. Csehák Juditnak és a módszer elterjesztéséért dr. Frenkl Róbertnek. „Egészen elképesztő eredményeket produkáltak az erősen asztmás gyerekekből álló csoportok. Azok között, akik gyógyúszásra jártak a felére csökkent az iskolai hiányzások mennyisége, később pedig jobb mutatóik lettek, mint osztály átlaga! A gyógyszereket illetően a mellékhatásaikban veszélyes készítményekről az enyhébbekre térhettek át, a kórházban, szanatóriumban töltött napok száma csökkent, majd megszűnt. Vagyis az úszással kezelt gyerekek sokkal kevesebb pénzébe kerülnek a társadalomnak, mint a hagyományos gyógymódban részesülők.” Mára egy egész modell épült fel, az Akarat-minta, a gyógyúszással foglalkozó Akarat Diáksport Egyesület tevékenysége nyomán. Ötéves kortól kezdhetnek itt úszni a kicsik (ennél korábban az életkori sajátosságok miatt többet veszítenének, mint nyernének...), a harmadik, úszással töltött esztendőt követően elkezdődnek a tornatermi foglalkozások is. Noha az egyesület célja alapvetően a gyógyító munka, több élsportoló is kikerült már innen. Például Bóta Kinga, az egykori tanítványból lett olimpiai ezüstérmes, tizenegyszeres világbajnok kajakos, ma már oktató Gyene István mellett. Elismerések az eredményekért, „szervusz, Pista bácsi!”-val köszönő mosolygós gyerekek, gratuláló telefonok, mégsem felhőtlen a negyvenéves szakmai múlttal rendelkező testnevelő öröme. „Annyi kitüntetést kaptam, hogy ha mindet feltűzném, úgy néznék ki, mint Brezsnyev. Uszodát mégsem adott nekem soha senki. Pedig nem kell nekem ötvenméteres medence, meg nem tudom hány sáv, csak lenne egy jó kis huszonötösöm tornateremmel, ami a bázisunk lehetne, már boldog lennék. Még sehol sem tudták úgy bevezetni a gyógyúszást, mint mi Magyarországon, pedig hatását egyre több szakember ismeri fel szerte a világon. Mégsincs önálló otthonunk, ahol megfelelő körülmények között fogadhatnánk azokat, akiket érdekel a program. pedig mi készen állnánk rá, hogy segítsünk. Ez az egyetlen, ami hiányzik: az alkalmas létesítményi háttér.”