2013-04-30 11:34
Kibontakozás
Ma kezdődik, és péntekig tart az 1999-es korosztály kiválasztó tábora az MLSZ telki edzőközpontjában.
mlsz.hu Az OTP-MOL Bozsik-program részét képező kiválasztón öt területi válogatott vesz részt (Kelet-Magyarország, Nyugat-Magyarország, Dél-Magyarország, Közép-Magyarország és Budapest területi válogatottja), összesen 90 játékossal. Az MLSZ szakmai stábjának tagjai négy nap alatt edzéseken és egymás közti mérkőzéseken figyelhetik meg a fiatalokat. A kiválasztó edzőtábor végén a Both József vezette stáb a négy nap alatt szerzett tapasztalatok alapján alaposabb véleményt formálhat a korosztályról. Kiderül, kik azok, akik az elmúlt időszakban leginkább kibontakoztatták tehetségüket, és a későbbiek során megkülönböztetett figyelmet érdemelnek a nemzetközi szerepeltetést illetően. - Az OTP-MOL Bozsik-programnak két fő pillére van, az egyik a tömegesítésről szól, a másik pedig az úgynevezett tehetség-kibontakoztatási program - mondta az mlsz.hu-nak Kiss Baranyi Sándor programvezető. – Immár két éve helyezünk komoly hangsúlyt a körzetekben, alközpontokban kiemelkedő tehetséges játékosok központi foglalkoztatására. A Both József által meghatározott szakmai program területi megvalósításáért a megyei szakmai igazgatók felelnek, így a most Telkibe érkező korosztály reményeink szerint a korábbiaknál is magasabb alapról indul. A négy nap célja, hogy felszínre kerüljenek a korosztály legnagyobb tehetségei, akik később a korosztályos válogatott keret tagjaként nemzetközi megmérettetéseken is részt vesznek.