UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2013-05-10 18:00

Egy pontot ért a rossz játék

A Nike Premier-kupa európai döntőjében, a D-csoport 1. fordulójában a Budapest Honvéd U15-ös csapata 1–1-es döntetlent játszott a horvát Dinamo Zagrebbel.

NSO A Dinamo Zagreb már a kétszer húszperces mérkőzés elejétől kezdve többet birtokolta a labdát a Honvédnál a ljubljanai torna nyitányát. A horvátok mezőnyfölénye viszonylag korán góllá is érett: jobb oldali akciót követően a középre bepasszolt labdát egy védelmi hibából üresen kapta az érkező Jospi Brekalo, aki mintegy 12 méterről megszerezte a vezetést. A játék képe a folytatásban sem sokat változott, a horvátok irányítottak. A második félidőben a kispestiek – a szünetben elhangzott edzői utasításnak megfelelően – igyekeztek közelebb védekezni a labdás emberhez, illetve minél korábban letámadni a labdát felhozó horvátokat, aminek köszönhetően csökkent a Dinamo mezőnyfölénye, de veszélyes ellentámadásra továbbra sem futotta a magyar fiatalok erejéből. Ennek ellenére sikerült az egyenlítés! Az ellenfél térfelének közepéről felívelt szabadrúgás után lefejelt labdából a kispesti csapat legmagasabb játékosa, a majd' kétméteres Váczi Dániel „Torony” közelről a kapuba talált. Az egyenlítő találat után már egyik kapu sem igazán forgott veszélyben, maradt a játék képe alapján szerencsésnek nevezhető, ugyanakkor nagyon értékes 1–1-es döntetlen.