2013-06-14 17:06
Ha tízszer ennyien lennének...
A héten két felkészülési mérkőzést játszott U15-ös válogatottunk az olaszok hasonló korú legjobbjai ellen. Az első találkozón 3-2-es olasz siker született, csütörtökön 2-2 lett az eredmény. Szepessy Lászlóval, az együttes edzőjével beszélgettünk a meccsekről, valamint a magyar futball általános problémáiról, sőt, még Puskásékról is.
Szöllősi Péter – Hogyan értékeli az olaszok elleni két találkozót? – A féléves program utolsó mérkőzéseit játszottuk, miután korábban az osztrákokat és a törököket legyőztük, de azok az együttesek közel sem képviselnek olyan játékerőt, mint az olaszok. Gyorsaságban, fizikai képességekben, erőszakosságban fölénk nőttek ezen a két találkozón. Ezeknek a hiányosságoknak a hatását mentálisan próbáltuk csökkenteni. – Hogyan? – A keddi összecsapáson a saját játékunkat játszottuk: megalkuvás nélkül támadtunk. Birtokoltuk a labdát, játékban egyenrangú partnerei voltunk Európa egyik legjobbjának. A csütörtöki „visszavágón” a taktikára helyeztük a hangsúlyt. Alkalmazkodtunk az ellenfél játékához. – Miért volt erre szükség? – Rákényszerültünk, mert a gyerekek nincsenek hozzászokva az ilyen kvalitású ellenfelekhez. – Mi a megoldás? – A tömegesítés. Ha tízszer több srác kezd el focizni, akkor tízszer akkora lesz az esély rá, hogy nemzetközi klasszis nőjön fel nálunk is. Azt kell elérni, hogy minél többen válasszák ezt a csodás sportágat. A Bozsik-program is ezt a célt szolgálja. – Ön is alkalmazza az U18-as válogatottnál „használt” háromvédős rendszert? – Nálunk tíz védő van! – Tessék?! – Igen, jól hallotta, nálunk mindenki védekezik. A csatárok is. Amint elveszítik a labdát a pálya bármely pontján, megtámadják az ellenfelet, nyomás gyakorolnak rájuk, hogy minél előbb visszaszerezzék. – Mint a Barcelona. – Nem mint a Barca, hanem mint annak idején Puskásék, Kocsisék. Nekünk a magyar stílust kell újra meghonosítani, hiszen azzal a világ legjobbjai voltunk. Ezt vették át aztán a hollandok és kerültek a legjobbak közé. Ennek a játéknak pedig a sok passz és a letámadás a lényege. Ezt próbáljuk az utánpótlásprogram keretén belül a fiúkba verni.