2013-06-17 15:30
Fiatalok Kecskeméten
A Kecskeméti TE az őszi gyengélkedés után a tavasz egyik legjobb csapatává vált az NB I-ben. A menetelés során Horváth Ferenc vezetőedző két fiatalnak is lehetőséget adott és úgy tűnik, hogy a következő évadra újabb saját nevelésű tehetségek lehetnek a csapat tagjai. Erről készített összeállítást a klub hivatalos honlapja.
UP-info/Kecskemétite.hu Patvaros Zsolt és Pekár László, a két utánpótlás-válogatott játékos már abba a generációba tartoznak, amely élvezheti a Kecskeméti Labdarúgó Akadémia előnyeit. Tehetségüknek köszönhetően, viszonylag gyorsan felkerültek az első csapathoz, majd a 2011/2012-es szezon tavaszán már egyre több játéklehetőséget is kaptak. Patvarosról érdemes megjegyezni, hogy sérülés miatt szinte a teljes tavaszt ki kellett hagynia, ám ősszel legtöbbször a kezdőcsapat tagja volt. Ennek is köszönhető, hogy a hosszabb kihagyás ellenére is növelni tudta játékperceit, ráadásul megszerezte első gólját az élvonalban. 2011/2012 – 11 meccs – 536 perc, 2012/2013 – 15 meccs – 718 perc. Pekár szintén megvetette lábát a csapatban, és külön érdeme, hogy csereként is sokat tudott hozzátenni a játékhoz, Balázs Zsolt után ugyanis ő szerezte a legtöbb gólt, csereként beállva. Pekár 13-szor kezdőként, 10-szer a padról léphetett pályára a mögöttünk hagyott idényben. 2011/2012 – 11 meccs – 368 perc, 2012/2013 – 23 meccs – 1382 perc. Érdemes ki is tekintenünk, hiszen Pekárhoz és Patvaroshoz hasonlóan, Tölgyesi Viktor is U21-es válogatott. A középpályás a tavaszi szezont Gyirmóton töltötte kölcsönben, ahol Csank János mind a 15 bajnokin számított rá, így folyamatos játéklehetőséget kapott. Az NB I-es keretbe idén öt kecskeméti nevelésű fiatal került, hiszen az említett három mellett Koszó és Bertus is tagja volt a csapatnak. Az akadémiai képzésnek köszönhetően, a következő szezonban is lehet esély arra, hogy újabb tehetségek debütáljanak az első osztályban, erre a legnagyobb esélye talán Gréczi Gábornak van, akivel télen profiszerződést kötött a klub, de Csima Péter is a felnőttekkel készülhetett több alkalommal. Gréczi eddig a tartalékcsapatban futballozott, ám a felkészülés során a felnőttgárdában is megmutathatta magát, így a 2013/2014-es idényben esélye lehet a bemutatkozásra is.