2013-06-24 19:48
Csokiban és vízben fürödtek
A szervezők és versenyzők számára egyaránt jó felkészülési lehetőséget jelentett a hétvégi Csoki-kupa az Optimist Európa-bajnokságra. A házigazda Spartacus Vitorlás Egylet telepvezetője, Erdélyi Béla szerint készen állnak, hogy fogadják a világ legjobb gyerekvitorlázóit.
reb Míg a Balatonfüredet megszálló úszóknak már sok is volt a jóból a közel 30 fokos víz, a déli parton, Balatonföldváron rendezett hagyományos Csoki-kupa résztvevői annál inkább élvezték a szokatlanul meleg hullámokat. „Az északról érkező gyerekek visongva ugrálták a Balatonba” – fest életképet Erdélyi Béla. A verseny hagyományaihoz és nevéhez méltóan a támogatóknak köszönhetően idén is tekintélyes mennyiségű csokit osztottak ki a futamok között, kérdés: az mennyire bírta a már-már kánikulai meleget.
A versenyvitorlázás alapjainak számító Optimist 2,31 méter hosszú és 1,13 méter széles, mindössze 35 kilogramm. Népszerűségére jellemző, hogy több mint 100 országban körülbelül 150 ezer hajót tartanak nyilván.
Az eredményeket ITT találja.