UtánpótlásSport
2026. március 16.
  • instagram
Keresés:

Sportágak

Labdarúgás

2013-06-27 20:15

Budakeszi idényzárás, elismerésekkel

Nyolcvan hivatalos mérkőzésén 58 győzelmet aratott, 3 döntetlent ért el és 19 vereséget szenvedett a Budakeszi Labdarúgó Akadémia (BLA) négy utánpótláscsapata. Többek között ez hangzott el az évzárón, melyre a bajnokságokban szerepelt gyerekek és szüleik voltak hivatalosak.

UP-info/Szegő Tibor/blafootball.hu/ Kiss Baranyi Sándor, a BLA vezetője az eredmények közül a döntetleneket emelte ki, azzal a kommentárral, hogy a pontosztozkodással végződött mérkőzésekből nagyon kevés akadt, ennek magyarázata, hogy ha egy BLA-s csapat kimegy a pályára, mindenáron támadni és győzni akar. Ennek persze az a következménye, hogy időnként becsúsznak olyan vereségek, melyek bunkerfocival elkerülhetőek lennének, ez utóbbi változat azonban nem az az út, amelyet Budakeszin követnek. A BLA alapítója összegzésében kitért arra, hogy a 2005-ös indulásnál az volt a cél: a gyerekeknek helyben biztosítsanak sportolási lehetőséget. Időközben azonban ez módosult, mivel tehetséges fiatalok bukkantak fel, s velük már merészebb terveket is lehetett szőni. Az akadémia nyolc év elteltével ünnepelhet először bajnokot, a 13 évesek korosztályában.
Kiss Baranyi Sándor
Kiss Baranyi Sándor
– Mindenki azért kezd el futballozni, hogy egyszer bajnok legyen valamilyen osztályban. Ezeknek a fiataloknak ez már sikerült – mondta Kiss Baranyi, hangsúlyozva, hogy elsőnek lenni valahol, az nagyon nagy siker. Közel állt a bajnoki címhez az U17-es csapat is, mely az utolsó mérkőzésig reménykedhetett a végső győzelemben, végül második lett, míg a bronzérmes U12-es alakulat – jelentősen csökkentve őszi ponthátrányát – majdnem odaért a második helyre. Jól szerepelt az U15-ös csapat is, ők a negyedik helyen fejezték be menetelésüket. Az ünnepségen a dobogón végző együttesek tagjai nyakába került a megérdemelt érem, emellett pedig korosztályonként külön díjazásban részesült a gólkirály és a legjobb játékos.

A díjazottak: U12 - gólkirály (az egész mezőny legeredményesebb játékosa): Bocskay Bertalan, a legjobb játékos: Egei Balázs. U13 - gólkirály (az egész mezőny legeredményesebb játékosa): Bocskay Bertalan, a legjobb játékos: Finkbeiner Mário. U15 - gólkirály: Fodor Dániel, legjobb játékos: Schmidt Balázs. U17 - gólkirály (az egész mezőny legeredményesebb játékosa): Kis Róbert Barna, a legjobb játékos: Horváth Patrik. felnőtt csapat - gólkirály (az egész mezőny legeredményesebb játékosa): Somogyi Tibor, a legjobb játékos: Kutasy Pál.

Kiss Baranyi Sándor az U13-asok bajnoki címe mellett kiemelte azt is, hogy a diákolimpián, a több mint ezer csapat alkotta mezőnyben harmadik lett a 2002/2003-as születésűekből álló együttes, illetve beszélt a külföldi túrákon elért eredményekről, az ott szerzett hasznos tapasztalatokról, végezetül pedig köszönetet mondott edzőkollégáinak az áldozatos közreműködésükért.