2013-06-30 16:39
Tizenkilenc évesen: elég volt!
Felkerült a Haladás felnőtt keretéhez, mégis abbahagyja a profi futballt az U21-es válogatott Szeles Tamás. A döntése azért is furcsa, mert nem tudja még, hogy mihez kezdjen a jövőben.
Sz.P./Rangado.hu A felkészülés elején került fel a Szombathelyi Haladás első csapatához Szeles Tamás, akiről Artner Tamás vezetőedző azt nyilatkozta, hogy hosszútávon veheti át Schimmer Szabolcs helyét a védelem jobb oldalán. A 19 éves futballistáról kiderült, hogy ennek ellenére sem hosszú-, sem rövidtávon sem számolhatnak vele a vasiak, mert úgy határozott, hogy elhagyja a csapatot. Az U21-es válogatott egyik decemberi meccsén gólt is szerző salgótarjáni származású játékos a Rangadó.hu érdeklődésére mesélt döntése okairól: - Kitartottam álláspontom mellett, hogy nem maradok a Haladásnál. Péntekig kaptam haladékot, hogy eldöntsem, mit akarok, de ez az elhatározás már korábban is megérett. Körülbelül fél éve érzem már, hogy változtatni akarok valamit a mostani életemen. Hét éve vagyok az Illés Akadémia játékosa, most valami új inspirációra van szükségem. Úgy néz ki, hogy amatőr szinten folytatom csak a labdarúgás. Megköszöntem Artner Tamásnak a lehetőséget, de nekem mégis most szükségem van a változtatásra. Kiskoromban is már háromszor abba akartam hagyni a focit, mégis folytattam. Nap mint nap ezt csinálom már ötéves korom óta, kicsit beleuntam, elfogyott a motivációm és ezért hoztam meg ezt a döntést. Bizonytalan vagyok, hogy mit akarok kezdeni magammal. - Visszatér Salgótarjánba? - Nem szeretnék hazatérni, maradok itt Szombathelyen, vagy legalábbis valahol a nyugati országrészben. Elképzelhető, hogy alacsonyabb osztályban folytatom, lehet, hogy az NB II-ben.